Új helyen várja a látogatókat a Sportmúzeum

Fotó: Györkös

Az egykori Stadion étterem megújult és „profilt váltott”, ugyanis a március 21-ei ünnepélyes átadót követően hivatalosan is a Bozsik-program részévé vált, amely a jövőben a labdarúgó utánpótlás bázisa lesz, így nagyjából 200 gyermeknek biztosít öltözőket a helyszín. Az épületben kapott helyet a Sportmúzeum is.

Ládi Jánostól, a tárlat egyik ötletgazdájától és összegyűjtőjétől megtudtuk, hogy a korábbi lehetőségeken túl új vitrinek is kerültek a múzeumba, amelyek lehetővé teszik, hogy az értékesebb sportereklyék védett helyen legyenek. Elmondása szerint az egyre bővülő gyűjtemény nagyban segíti a fiatalok motivációját, hogy egyszer ők is példaképekké válhassanak, hiszen nap, mint nap láthatják az ajkai sportélet eddigi sikereit, kiválóságait.

A Sportmúzeum március 26-tól rendszeresen látogatható lesz minden hétköznap 16-19 óráig. Megközelíteni az Ifjúság utca felől lehet a kiállítást. Mivel a kiállítási lehetőségek bővültek, így az ajkai sportegyesületeknek lehetősége van, hogy további érmekkel, serlegekkel, sportmezekkel segítsék saját sportáguk bemutatását.

Az új hely:

This slideshow requires JavaScript.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply