Új játszótér az Unna utcában

Kellemes őszi időben adták át a város negyvennegyedik játszóterét a két társasház közötti parkos részen az Unna utcában, amit a gyerekek már az átadó ünnepség előtt, boldogan vettek használatba. Ezt azért is volt jó látni, mert a mai fiatalok számára a játék már nem azt jelenti mint a korábbi generációknak.

A mostani gyerekeket az elektronikai eszközök egyre inkább a négy fal közé szorítják, amitől teljesen más értelmet kap a játék fogalma és így a játszóterek is kihasználatlanok lesznek. A most átadott uniós előírásnak megfelelő játszótér 6 játékelemmel szolgálja majd az ifjúság kikapcsolódását. Van szegéllyel ellátott homokozó, biztonságos gumiszőnyeges bébi és gyerek hinta, libikóka, hinta lovacska és mászóka is a parkban.

Bár nincsen kerítéssel körbekerítve ez a rész, de mivel távol van az úttól és a közlekedő gépkocsiktól, így biztonságosan használható. Ráadásul a fák, a bokrok kellemes árnyékot adnak a padon megpihenő, vigyázó szülők számára. A játékokon kívül szemetes is van még a területen és egy ivókút is.

Schwartz Béla polgármester köszöntőjében elmondta, örül, hogy már ennyi játszóteret át tudtak adni, és reméli kiszolgálja majd az itt élők igényeit. Ráczné Németh Csilla (az avatáskor még csak képviselő-jelölt, azóta, már képviselő) úgy tartja, hogy a felnövekvő generáció a mi jövőnk, ezért külön öröm volt neki ez az átadás, hiszen óvodapedagógusként nap mint nap a gyermekekkel foglalkozik.

Beszédében elmondta, hogy a bekerített játszóterekkel nem tud azonosulni mert ő azt vallja, hogy -engedjük szabadon a gyerekeket, inkább tanítsuk meg őket arra, hogyan kell viselkedni, hogyan kell biztonságban érezni magukat, és akkor ők maguk a saját lehetőségük mentén biztosan megtanulják azokat a szabályokat amik alapján majd szabadon nevelkedhetnek. Beszédét a nemrég elhunyt gyermekpszichológus Vekerdy Tamásra emlékezve az ő gondolataival zárta, hangsúlyozva, hogy “Szeretve neveljünk, a gyereknek adjuk szabadságot, hagyjuk meg a kreativitásukat és fejlesszük a kritikai érzéküket”.

Az átadáson Fülöp Zoltán önkormányzati képviselő kiemelte, hogy a kormánynak köszönhetően egyre több gyerek születik és reméli egyre több fiatal házaspár fog erre a lakótelepre költözni, hogy vidám fiatalokkal legyen tele a játszótér, aminek létrejöttéért évek óta küzdött ő is. Úgy véli, hogy itt a fáktól, bokroktól övezett park közepén igazán biztonságban érezhetik a gyerekek magukat a szüleikkel együtt és bízik benne, hogy az elkövetkező időben egyre több, szebb és biztonságosabb gyermek játszótereket avathatnak még.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply