Újabb három tehetséges diákot támogatott az Ajka Városért Alapítvány

Három jól teljesítő tehetséges diák kapott támogatást az 1999-ben alapított Ajka Városért Alapítványtól. A díjazottak november 28-án a képviselőtestület ülésén vehették át a jutalmat.

Az alapítvány egyik kiemelt tevékenységi köre a sport és ifjúsági ügyek, szabadidős tevékenységek támogatása. A 2019. évi II. pályázati felhívására azok a 18 év alatti, állandó ajkai lakcímmel rendelkező, ajkai iskolába járó fiatalok jelentkezhettek, akik legalább 7 tanítási éven keresztül kitűnő tanulók voltak; illetve olyan, fogyatékkal élő fiatalok, akik Ajka város hírnevét öregbítették a 2018-2019. tanévben.

Az alapítvány 2017-ben két diákot támogatott, Pegán Ágnest és Szántó Somát, 2018-ban Gaál Zsóka, Pozsonyi Csenge és Sperl Armand József munkáját ismerték el. Az idén júniusban Friedrich Hanna kapott támogatást.

A 2019. évi második pályázati kiírás díjazottja Gyurkó Ádám és Kovács Bíborka Anna lett, valamint Veisz Flóra különdíjat kapott. A Tehetséges fiatal pályázaton elnyerhető támogatási összeg személyenként 100 ezer forint volt, amelyet támogatók, a Targonca Trade 2000 Kft, az Egervári Trans Kft, a Rellux Kft, az L.Z. Form Kft., a Plastiflex Kft. valamint az egyéni vállalkozók személyi jövedelemadó 1 százalékos felajánlása tett lehetővé.

Gyurkó Ádám, az ajkai Fekete István- Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium 14 éves, 8. osztályos tanulója, aki minden tanév végén színjeles, kitűnő tanuló volt. Kiváló tanulmányi eredménye mellett számos megyei, regionális és országos verseny győztese, 2018-ban, Ajka Város Jó tanulója – Jó sportolója díjat kapott a 2017-2018. tanévben elért versenyeredményei alapján. Kimagasló versenyeredményei 2018-ban az “Es Weihnachtet schon” országos német versenyen 8. helyezést ért el, a Munkácsy Német Nemzetiségi Iskola szervezésében Pápán német területi versenyen 5. lett.

Kovács Bíborka Anna, a Fekete István- Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium diákja volt 6 tanítási éven keresztül, majd 2018 júniusában felvételt nyert az ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 6 osztályos gimnázium tanulói közé. Mindkét iskolában színjeles, kitűnő tanuló. Mindezeken túl kimagasló versenyeredményei voltak a 2018-2019. tanévben. 2018-ban a Magyar Diáksport Szövetség által rendezett III. korcsoport leány távolugrás 3. helyezettje lett, a Diákolimpia Atlétika III. korcsoport leány 60 m-es síkfutásban szintén 3. helyezést ért el, 2019-ben a Magyar Diáksport Szövetség által rendezett IV. korcsoport leány súlylökés 3. helyezettje.

Az Ajka Városért Alapítvány 2019 évi külön díjazottja Veisz Flóra, aki 17 éves kora ellenére öregbítette Ajka város hírnevét, hírét vitte Ajka város nevelési – oktatási tevékenységének. Veisz Flóra az ajkai Borsos Miklós Általános Iskola tanulója volt 8 tanítási éven keresztül, mindvégig színjeles, kitűnő tanulóként, aki a bizonyítványában külön évvégi dicséretben részesült többször német nyelv és informatika tantárgyakból. 2016. szeptemberétől a Vetési Albert Gimnázium német-angol nyelvi előkészítő osztály tanulója lett, ahol szintén színjeles eredményt ért el. A gimnázium 9 – 10. osztályában a tanulmányi eredménye 4.9, mindkét tanítási évben kiváló tanulmányi munkájáért külön dicséretben részesült magyar nyelv, matematika, kémia, illetőleg 10. évfolyamon magyar irodalom, magyar nyelv, angol nyelv, matematika, biológia és vizuális kultúra tantárgyakból. Kiváló tanulmányi eredménye mellett számos megyei, regionális és országos verseny győztese, 10 éve az ajkai Dinamik Rock ’N’ Roll Klub versenyzője. Legjelentősebb versenyeredménye 2018-ban, a II. HUNGARockY Akrobatikus Rock & Roll Kupán felnőtt kisformáció kategóriában elért I. helyezés.

A díjakat Becsei Éva, az alapítvány kuratóriumi elnöke adta át.

Kovács Bíborka a díj átadása után kérdésünkre elmondta, hogy a kedvenc tantárgy a testnevelés és a biológia. Aerobik edzésre jár hetente háromszor. Versenyre is utaznak a csapattal. Még nem tudja, milyen irányban tanul tovább érettségit követően.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply