Újra együtt volt a tanári kar

Illusztráció

Az idő múlását a névváltozás is mutatja, hogy a II. számú Állami Általános Iskola, majd a Mikes Kelemen Általános Iskola, jelenleg pedig a tósokberéndi Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola egykori tanárai, tanítói baráti beszélgetésre gyűltek egybe.

Horváth Magdának, a Hagyományőrző Regös Nyugdíjas Klub vezetőjének meghívására 16 egykori pedagógus érkezett a településrész közösségi házába. A néhány évig igazgatóként is tevékenykedő klubvezető első próbálkozása volt ez az összejövetel, amely a 800 éves városi vetélkedés kapcsán fogalmazódott meg benne. A műsorra utalva megköszönte Kersner Istvánné Marikának a biztatását, aggódását, és Ertlné Mórocza Máriának, Verának a közreműködését, segítőkészségét, a gyermekek felkészítésében.

Örömmel töltötte el, hogy ennyi év után ismét együtt vannak. Véleménye szerint a falu közösségéért a legtöbbet a pedagógusok tettek. Visszatekintett, mint pedagógus család gyermeke. Évtizedek alatt tisztelet és szeretet övezte valamennyiüket. Egykori igazgatójára Ertl Jánosra emlékezve hangsúlyozta, hogy irányítása alatt megtanulta, hogy a nyugodt légkör a legfontosabb tényező, amely meghitté, kiegyensúlyozottá tette a tantestület közösségét.

Baráti beszélgetések közben előkerültek a fényképek, amelyeken a gyermekeket és az unokákat mutogatták büszkén egymásnak. A legidősebb pedagógus Lazarik Lygia volt 85 évesen. Az örökmozgó, állandóan úton levő tanárnő napjainkban karitatív tevékenységet folytat. A környezetében élő rászorultak mindennapjait könnyíti meg. Elmondta, hogy nagyon szeretett Tósokberénden tanítani, mert itt őszinte gyermekek tanultak és közvetlen kapcsolatban volt a szülőkkel és a kollégákkal. A legfrissebb nyugdíjas tavaly ment nyugdíjba Ertlné Vera, akinek öröm minden perc, hiszen iker unokái születtek és, ha csak teheti, velük tölti az idejét. Mindnyájan az iskola családias légkörére, falusias jellegére emlékeztek szívesen. Tapintatosan kedvenc tanítványt senki sem említett, de a rossz fiúkat sem hozták szóba. Az együtt töltött néhány óra minden perce öröm volt számukra. Mihamarabbi találkozás reményében búcsúztak el egymástól.

A vendéglátásról a Regös Nyugdíjas Klub tagjai gondoskodtak, akik hidegtálat és sok finom süteményt kínáltak.

Cs.B.É.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply