Közel teltház fogadta Müller Péter József Attila-díjas írót a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ színháztermében a közelmúltban. A színpad viszont üresnek tűnt. Mindössze egy asztal, két szék és egy mikrofon árválkodott középen. Az előadó kisfiús félmosollyal és intéssel üdvözölte a közönséget, majd egy percig néma csendbe burkolózott.
A beszéd elhalkult a teremben, a csendet szinte fogni lehetett. Rátelepedett a jelenlévőkre, ám nem nehéz takaróként élték ezt meg az előadásra jegyet váltók, inkább várakozásteliként hatott mindenkire. Meglepő módon a színpadot betöltötte az idős férfi lénye.
Müller Péter mesélésbe kezdett. Beszélt ösztönökről, növényekről és állatokról, majd az emberről. Kifejtette, hogy bennünk a szellem adja a többletet és mi az állatoktól eltérően nem vagyunk készen az első pillanattól. Tapasztalunk, tanulunk, és ha kell, újrakezdjük a folyamatot a végtelenségig. Mint a gyermekek, akik eleinte bizonytalanul, majd egyre ügyesebben tudnak járni. Az emberi tudat különleges, mi mégis úgy hisszük, a teremtő hatalom rajtunk kívül áll. (Isten?) Elfogadjuk, mert nekünk ezt tanították. Míg a távol-keleti országok hitvallása szerint mindez fordítva történik. Ők azt vallják, hogy a mindenhatóság az ember saját lelkén belül sarjad.
– Lehetséges, hogy csak egyik, vagy csak másik lenne igaz? Nem! Mindegyik jellemző ránk bizonyos élethelyzetekben – fogalmazott az író, ám arra is rámutatott, hogy a saját sorsunk teremtői mi vagyunk. Sokan a körülmények rabságában élnek, függnek a pénztől, hatalomtól, külsőségektől és elvesztik önmagukat.
– Nemcsak szereplői vagyunk az életnek, mint a bábszínházban, hanem magunk alakítjuk és teremtjük a sorsunkat – emelte ki Müller Péter, aki szerint a pszichoszomatikus folyamatokat is mi generáljuk.
Valóban működik az önvarázslás és a „mágia”? Sokan csak legyintenek rá, hogy ostoba hókuszpókusz, de azért mélyen belegondolva, lehet benne valami. Apró egybeesés, hogy ha az ember nagyon koncentrál valamire, akkor azt bevonzza? Legyen az siker, vagy éppen balszerencse, de általában bejön. Csakúgy, mint az erősen mantrázott mondat, hogy nem leszek beteg, hiába influenzás a munkatársaim fele.
Út a saját középpontunk felé? A spirituális író szerint igen, ezt a legfontosabb megtalálni. Az egyensúlyt és a szív rendben létét, hiszen ha mi rendben vagyunk, akkor mások felé is nyugalmat sugárzunk. Az emberek átveszik egymás rezgéseit, tehát a görcsösség, a pesszimizmus és a negatív hozzáállás is ragadós, ezért nem mindegy, mit adunk és kapunk.
Szántó Renáta
Leave a Reply