A szeptemberi szarvasbőgés apropóján a Dörögdi-medence Vadásztársaság vadászával indultam útnak a halimbai erdőkbe, hogy részletesen beszámolhassak a vadásztevékenységről.
Dr. Rádli András a vadásztársaság elnöke elmondta, hogy főleg Halimba, Taliándörögd, Öcs, Kapolcs és Vigántpetend körüli erdőkben folytatnak tevékenységet, Ajka-Padragkútig tart a területük. Leginkább vaddisznó, szarvas, őz fordul elő körzetükben, dám és muflon nem jellemző.
– Éves szinten kétszáz ötven nagyvadkilövés történik, de a közhiedelemmel ellentétben nem úgy működik a vadászat, hogy kimegyünk és bármilyen mozgó állatot leteríthetünk. Az alapszabályunk meghatározza, hogy adott hónapban mit lehet kilőni, mindennek szezonja van. Továbbá, a Vadászati Hivatal komoly számítások alapján meghatározza a vadállomány és vadkárok számát nézve, hogy miből mennyit lehet kilőni a vadászati szezonok alatt. Ha ezt az előírt mennyiséget nem teljesítjük plusz-mínusz tíz százalékkal, akkor büntetést kapunk a hivataltól – tájékoztatott az elnök. Megjegyezte, hogy szarvasbőgés alatt nem tanácsos az erdőkben tartózkodni késő délutántól egészen reggelig. Ilyen fokozottan odafigyelnek az emberekre, sok túrázóval, kerékpárossal találkoznak, de nem üldözik el őket, csak felhívják a figyelmüket a veszélyekre, esetleg más vadásztevékenységtől mentes útvonalat javasolnak. Viszont a krosszmotorsok nagy problémát jelentenek, nemcsak járművük nagy hangja ijeszti meg a vadakat, hanem áthajtanak a legelőkön, tönkretéve azt, ezzel veszélyeztetve a vadállományt. Továbbá kiemelte, hogy ha lehetőség van rá, a szemetet ne az erdőben dobjuk ki, mert szerinte a természet nem arra való, hogy oda rakjuk le hulladékainkat.
Hajnali öt órakor, Kaufmann Zsolttal indultunk szarvasbőgést hallgatni a kab-hegyi erdősáv szélére. Ködben és hidegben csodálhattuk meg a szarvasok jellegzetes hangját, ami szinte már félelmetesnek bizonyult, hiszen az állatokat nem láttuk a sötétben, mégis éreztük közelségüket. Zsolt elmondta, hogy meg lehet különböztetni a fiatal, illetve az idősebb szarvasbikák hangját, és hogy kitűnő hallásuk miatt nagy távolságokról is meghalják az ember jelenlét. Ezek után a Halimbához közeli erdőbe kísérhettem el, ahol kis szerencsével rókákra vadásztunk volna. Azonban kevés sikerrel jártunk, Zsolt szerint a lassan feloszló köd, és a szokatlanul hideg reggel miatt inkább a fák között maradtak a rókák, mert kényes állatok, nem szívesen vizezik össze magukat. De a hajnali, ködös, kora őszi erdő látványa kárpótolt minket a rókák ravaszságáért. Találkoztunk egy pár hónapos őzgidával, percekig mozdulatlanul figyeltük az állatot, a tapasztalatlansága miatt igen közel merészkedett hozzánk, szinte már karnyújtásnyira volt.
– Az ilyen pillanatok is a vadászathoz tartoznak, többször rácsodálkozunk a vadak és a természet szépségeire. Számomra igazi kikapcsolódást jelent az erdőben lenni – mondta el Zsolt, akivel nagyapja szeretette meg a természetet, óvodás korában találta az első szarvasagancsát. Tapasztalt vadásznak számít, több mint húsz éve jár vadászatokra. Hobbija a szarvasagancs-faragás, de régebben tájképeket is festett. Közben felkelt a nap, és kísérőmmel egy kilőtt vaddisznó keresésére indultunk, amit előtte nap késő este sebeztek meg vadásztársai, de a vad bemenekült egy kukoricatáblába, a sötétség miatt pedig nem találták meg. Hozzánk csatlakozott Zsolt egyik kutyája, Ator, a két éves hannoveri véreb. A friss nyomokon elinduló, kiképzett vadászkutyával körülbelül egy óráig tartott az elejtett állat kutatása a táblában. Végül sikeres volt az utánkeresés, és megtalálták a harminc kiló körüli kan süldőt. Zsolt elmondta, hogy a vaddal el kell számolniuk, majd később a hűtőházba kerül, és feldolgozzák húsát. A déli órákban értem haza, nagy élményekkel.
A nap során puskalövést nem hallottam, hiszen ahogy olvashattuk, a vadászat nem csak a lövöldözésről szól.
Mayer Balázs
fotó: Mayer
Leave a Reply