Vádat emeltek egy „makarenkói” pofon miatt

Vádemelési javaslattal zárult egy 33 éves férfinak az ügye, aki nevelt fiának adott egy pofont, amitől annak bevérzett a bal szeme.

Az egyik ajkai általános iskola tanára tett feljelentést még 2014. szeptember 30-án, amely szerint az egyik 12 éves diákjuk elmondta, hogy a nevelőapja megverte és a bal szeme bevérzett. A sérülést észlelő tanár, a fiú osztályfőnöke, és az iskolai védőnő is elmondta a nyomozás során, hogy a kisfiú elmondása szerint a nevelőapja bántalmazta, mert rossz jegyet vitt haza. A fiú édesanyja kihallgatása során közölte, hogy a kérdéses napon nevelési célzattal valóban egyszer pofon ütötte fiát, majd ezt követően ütötte meg a nevelőapja, amit ő is látott.

A nevelőapa vallomásában elismerte, hogy a fiúnak valóban adott egy pofont, mert az az anyukáját kinevette a háta mögött. Az ütéstől az ágyon ülő gyermek eldőlt és a falnak is nekiesett.

A 33 éves ajkai férfival szemben védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntettének elkövetése miatt eljárás indult, amit a napokban az Ajkai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya vádemelési javaslattal zárt le, s az ügyben keletkezett iratokat az Ajkai Járási Ügyészség részére küldte meg.

Comments

comments

About admin 532 Articles
A bemutatkozás helye.

Be the first to comment

Leave a Reply