Vadelütéskor is érdemes értesíteni a rendőrséget

Fotó: Futó

Az Ajkai Rendőrkapitányság Városi Balesetmegelőzési Bizottsága november 6-án tartotta idei második ülését.

Az eseményt Ludvai Zsolt rendőr őrnagy, közlekedésrendészeti alosztályvezető nyitotta meg. Köszöntötte a megjelenteket, ismertette a jelenlévőkkel a kapitányság illetékességi területének közlekedésbiztonsági statisztikáját példákkal alátámasztva. Elmondta, hogy míg a tavalyi évben nyolc, idén egyetlen halálos kimenetelű közlekedési baleset volt, amiből persze egy is sok. Azonban az idén nem csak a halálos balesetek száma, de a személyi sérüléssel járó balesetek száma is jelentősen csökkent.  Az őrnagy beszámolója során ismertette az év hátralévő időszakára vonatkozó kiemelt feladatokat is.

Pad Ferenc az Ajkai Motorosok Egyesület képviseletében megköszönte a rendőrség együttműködését, valamint a legfőbb baleseti okok után érdeklődött. Az alosztályvezető megnyugtatta, hogy nem a motorosok a legfőbb okozók, ugyanis összesen kettő sérüléssel járó motoros baleset volt a körzetünkben, majd ismertette az első három baleseti okot. A legjelentősebb a gyorshajtás, ide tartozik a relatív és a nem relatív gyorshajtás is – válaszolta a kérdésre az őrnagy.

Egyed Károly, az Aurum oktatási központ képviseletében többek között a vadelütések számára volt kíváncsi. A válasz megdöbbentő, hiszen a közel 170 nem személyi sérüléssel járó balesetből, több mint hatvanban vadelütés történt. Ilyen esetekben nem kötelező, de ajánlott a rendőrséget értesíteni. Ugyanis ha nem róható fel semmi a gépjármű vezetőnek, akkor a vadásztársaságon számon kérhető az okozott kár. Az elsőbbség nem megadása és a szabálytalan kanyarodás is dobogós helyen szerepel, azonban szabálytalan előzésből összesen egyetlen személyi sérüléssel járó baleset történt.

Az elmúlt időszak értékelését követően Gyuris Mónika rendőr főhadnagy, kiemelt megelőzési főelőadó tájékoztatta a jelenlévőket a baleset-megelőzés terén végzett feladatok végrehajtásról, valamint ismertette „a látni és látszani egymásért 2017” programot és az év végi, ünnepekhez kapcsolható balesetmegelőzési lehetőségeket.

A bizottság tagjai hozzászólásaikban pozitívan értékelték a közlekedésbiztonsággal kapcsolatos tevékenységet, a bizottság támogatásáról biztosította a rendőrséget.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply