Vakrandevú és agytorna – játékos vetélkedő a könyvtárban

Az Országos Könyvtári Napok programsorozat záró rendezvényére várták a gyermekeket, felnőtteket, családokat és egyedülállókat a felnőtt és a gyermek könyvtárba, ahol érdekes és szórakoztató játékos vetélkedőkre jelentkezhettek október 7-én. Az úgynevezett megbocsátás hete alkalmából késedelmi díj megfizetése nélkül vették vissza a lejárt határidejű köteteket és a beiratkozást is ingyenessé tették.

A felnőtt részlegen a szakemberek által összeállított hét feladatlap közül válogatták ki az olvasók a számukra szimpatikus témaköröket. A megoldásokhoz segítségül hívhatták a könyveket is. Ha valaki igazán kitartó volt és kitöltötte az összes feladványt, méghozzá helyesen, 77 pontot érhetett el. Aki legalább 30 pontot elért, jutalmul „vakrandira” hívták a könyvtáros hölgyek, természetesen a szépirodalmi kötetekkel: becsomagolt írásművek közül választhattak.

A Bogáncs Gyermekkönyvtárban minden óvodás és iskolás az életkorának megfelelő játékos feladatot vette a kezébe. Ide leginkább édesanyjukkal érkeztek a kicsik. Az ügyes kezű kézművesek papírból készült baglyokat vágtak, hajtogattak, ragasztottak. A kisebbek a színezőknek és az egyedi kitűzők készítésének örültek. A „Csak tiszta forrásból” mottónak megfelelően a tiszta vízre, annak kékségére asszociálva néhány feladatot és nyereményt is ebben a színben képzeltek el a szervezők. Az egyik keresztrejtvényben például hazai halfajtákat kellett megnevezni, a kicsik pedig halakkal teli akváriumot rajzoltak. Az iskolásokat a könyvtári tájékozódásra ösztönözték néhány kérdéssel. Reich Károly évfordulóját is beleszőtték a programba: az ismert és népszerű illusztrátor az idén ünnepelte volna a 95. születésnapját, ezért az általa díszített könyveket kellett kikeresniük a gyerekeknek. A játékosok amint elkészültek egy-egy feladattal, kalapból húzhatták ki nyereményüket. A program végére el is fogytak a naptárak, csokoládék, jegyzetfüzetek és még sok-sok apró kincs.

Bölcskeiné Kocsis Zsuzsanna, a könyvtár vezetője eredményesnek értékelte a könyvtári napokat. Rendezvényeikre 180 érdeklődő látogatott el, amiből kitűnik, hogy az emberek már várják a programokat. Negyvenöten új olvasóként iratkoztak be, kétszázhatvankilencen megújították tagságukat. A szombati játékos vetélkedő alkalmával száznál is többen jelentek meg: 50 gyermek érkezett szülők, nagyszülők kíséretében, a felnőtt részlegen pedig 15-en mind a 7 feladatlap kérdéseire válaszoltak.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Comments

comments

Be the first to comment

Hozzászólás