Varázslat Lappföldről

Az igazi finn Mikulás idén már 17. alkalommal érkezett december 7-én városunkba, hogy elhozza a karácsony üzenetét Lappföldről a kicsiknek és nagyoknak. Joulupukki Rovaniemiből repült hozzánk, igaz nem rénszarvas szánon, mert mint mondta az állatoknak sokat kell pihenni, hogy felkészüljenek a karácsonyi hosszú útra. Az Agórára mikulásvonattal érkezett a gyerekhez.

A kisvonat a Rovaniemi kempingtől indult, ahol már izgatottan várták a Fekete István – Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium alsós diákjai Fenyvesiné Molnár Zsuzsanna intézményvezető helyettes kíséretében. A vonaton csillogó szemekkel méregették a Nagyszakállút és suttogták egymásnak, hogy Ez Ő! Tényleg az  igazi!

Útközben nekünk is sikerült kifaggani egy kicsit, sőt még néhány titkot is megtudtunk tőle. Elmondta, hogy nagyon jók voltak idén az ajkai gyerekek és rengeteg ajándékot kaptak. Megtudtuk azt is, hogy a kedvenc sütije egy lappföldi édesség, ami fenyőtobozból készül, ezzel igencsak megnehezíti azok dolgák, akik sütivel szeretnének kedveskedni neki. Megkérdeztük tőle azt is, hogy hány éves, de már olyan sok, hogy nem is számolja. Szerinte 100 év alatt mindenki gyereknek számít.

Kérdeztük a manóiról is, akik szerinte nem is olyan rosszak, mint hisszük őket, inkább csak csintalanok és néha elfelejtik mit kell csinálniuk. Joulupukki azt is elárulta nekünk, hogy nincs más háziállata csak a rénszarvasok, de úgy véli, hogy a kamrájába beköltözött egy házi egér, mert néha hallja motoszkálni.

Az Agórára érve a finn mikulást a színpadon már nagyon várta 29 manó Németh Noémi manóvezetőjükkel. A diákok a tósokberéndi Szent István Király Római Katolikus Általános Iskolából érkeztek. Műsorukban tradicionális télapós dalokat hoztak, mint a Hull a pelyhes vagy a Nótás mikulás című dal. Készültek egy igazi meglepetés produkcióval is, egy finn mikulás dalt tanultak meg eredeti nyelven, amihez az osztály tanítónénije Dallos Gizella írt magyar szöveget, amit  igy kombinálva adtak elő.

A tósoki iskolából sokan járnak a zeneiskolába, így több hangszeren is – hegedű, fuvola, furulya és xilofon – kísérték az előadást. A műsorban közreműködött még a Zeneiskola igazgatója, Szücs Krisztián basszusgitáron, Kovácsné Pogány Kinga zongorán, Baranyai Attila cajonon, Németh László 12 húros gitáron és Németh Noémi 6 húros gitáron.

A diákok és segítőik remek hangulatot teremtettek a színpadon és a téren egyaránt, még Joulupukki  is együtt énekelt és táncolt velük, majd szaloncukorral jutalmazott meg minden szereplőt. A manók után a nézőké volt a színpad, így mindenkinek lehetősége nyílott a közös fénykép készítésre. A szervezők gondoltak arra is, hogy ne kelljen sokat várni, így akik akartak, azok sorbanállás helyett városnéző mikulás vonatozhattak.

Érkeztek a Nagyszakállúhoz iskolás és óvodás csoportok, de sokan látogattak ki a szüleikkel is a térre, hogy találkozhassanak a csodák hírvívőjével.

A Borsos Miklós, illetve a Fekete-Vörösmarty iskola kisdiákjai is örömmel fotózkodtak a finn vendéggel. Fanyalgók most is voltak, de online közvetítésünket követően pozitív vélemények is jöttek, miszerint “jól meg volt szervezve az idén először a program. A mi csoportunk pedig hosszú volt, a sor mégis maximum fél órát várt csak és már mehettek is a gyerekek a színpadra.”

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply