Városunk minősített kórusai is bemutatkoztak az Éneklő Ifjúság szakmai napokon

Elismerés Ajka zenei életének, hogy a városban tartotta a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége, a KÓTA  a XXVII. Éneklő Ifjúság Szakmai Napokat. A május 10 és 12 között tartott országos rendezvénnyel Szőnyi Erzsébet és Bárdos Lajos munkássága előtt tisztelegtek a szakma jeles képviselői, a karnagyok, ének és zenetanárok, valamint a fellépő kórusok.
A rendezvény fővédnöke prof. Szőnyi Erzsébet, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas zeneszerző, nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanár, a KÓTA tiszteletbeli elnöke volt, vendéglátó az Ajkai Borsos Miklós Általános Iskola, a helyi szervező Grőberné Adorján Renáta, az iskola karvezetője és tanára. A szakmai napok szervezője és művészeti vezetője Hraschek Katalin, a KÓTA Ifjúsági Énekkari és Zenepedagógiai Szakbizottságának vezetője, aki kérdésünkre elmondta, hogy a városban működő gyermek és felnőtt kórusok jó híre miatt döntöttek úgy, hogy az idén a városban szervezik a programot, amelyre az ország egész területéről vártak szakembereket.
A program ifjúsági kórushangversennyel kezdődött a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központban. A rendezvényt Schwartz Béla polgármester nyitotta meg, aki kijelentette, hasznosak  az ilyen alkalmak, ugyanis sokat tanulhatnak a résztvevők egymástól,  és másokat hallgatva felmérhetik, ők maguk hol tartanak.
Köszöntőjében Utassy István, Ajka Város Önkormányzatának Művelődési-, Oktatási- és Sportbizottságának elnöke kiemelte, hogy a várossá nyilvánítása 60. évfordulóját az idén ünneplő  közösség büszke a szakmai szervezetek által is kiválónak minősített kórusaira. A Pedagógus Női Kar fesztiválkórus, a Padragi Bányász Férfikar gálakórus minősítést szerzett. A gyermekkórusok arany minősítéssel rendelkeznek. A zenei élet meghatározói a karnagyok. Ajka sokat köszönhet régi karnagyainak, Takács Károlynénak, Petheő Balázsnénak és dr. Lukáts Andrásnénak. A fiatalok is ugyanolyan lelkesek, és mindannyian saját nevelésűek. A  zenéhez szükséges a zeneszerző, az előadó és a befogadó. A zene lelki táplálék, amelynek hiánya szürkévé teszi a mindennapjainkat.  A közös éneklés közösségkovácsoló erő is.
Schwartz Béla kérdésünkre elmondta, megtisztelő, hogy a rangos szakmai szervezet Ajkát választotta helyszínül. Ez elismerése az itt folyó szakmai munkának. Nyolc felnőtt kórus mellett minden iskolának van gyermekkórusa. A csoportok színesítik a város kulturális életét, viszik a jó hírét országhatáron belül és kívül. A város anyagilag és erkölcsileg is támogatja a művészeti csoportjait.
Grőberné Adorján Renáta helyi szervező, karnagy, a Borsos Miklós Általános Iskola tanára kérdésünkre elmondta, ma, amikor a gyerekek számos lehetőség közül választhatnak, vonzóvá kell számukra tenni a kóruséneklést. Az életkoruknak megfelelő darabokat tanulnak, számos fellépési lehetőségük van. Karácsony előtt a Ghymes együttessel léptek fel a művelődési házban, május közepén pedig három napos ausztriai útra indul a nagykórus. A fellépések mellett városnézésre is lesz lehetőség.
A Borsos iskola ének-zenei osztályában, valamint általános tantervű csoportban tartottak bemutató órát, majd kóruspróbát. Azt követően ötletbörzén és szakmai beszélgetésen vettek részt az érdeklődők. Majd Magyarpolányban zajlottak a programok.  A rendezvény létrejöttét támogatta Ajka Város Önkormányzata, Magyarpolány Község Önkormányzata és a Pápai Tankerületi Központ.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply