Vasesztergályosból fafaragó

Marótiné Klári fafaragásait mutatja
Marótiné Klári fafaragásait mutatja

Népi iparművész címet kapott tavaly decemberben Marótiné Farkas Klári. Az alkotó Kislődön él, de számos szállal kötődik Ajkához. Bemutatkozott az Ajka Tárlaton, aminek négy éve állandó kiállítója, csoportos kiállításokon is részt vesz. A látogatók többsége csodálkozik, amikor a szépen kifaragott fa alkotások mellett egy női név szerepel. A fafaragást ugyanis sokan a férfiak tevékenységének gondolják. Régen ugyanis a pásztorok faragtak.

Kláritól megtudtuk, gyermekkora óta érdekli a faragás. Már a pályaválasztása sem volt a szokványos. Szülei szerették volna, ha gimnáziumba jelentkezik, ő viszont elhatározta, olyan irányban tanul tovább, ahol alkothat. Porcelánfestő vagy üvegcsiszoló szeretett volna lenni. Csakhogy az egyik szak nem indult abban az évben, a másikról helyhiány miatt elutasították. Végül vasesztergályos szakon kezdte a tanévet. Mint megtudtuk tőle, nem ő volt az egyetlen lány az osztályban.

Munkába állása után családot alapított. Sokáig nem foglalkozott az alkotással. Majd 2008-ban egyszercsak sok szabad ideje lett. Állástalanná vált, amit a tevékeny, sokat és örömmel dolgozó asszony nehezen viselt. Ekkor döntött úgy, hogy nem kétségbe esik, hiszen az az út nem vezet sehova, hanem előveszi a fát, és minden nap farag. Így is tett. Amint gyűltek otthonában az alkotások, úgy érezte napról napra jobban magát. Visszatért az életkedve, kivirult. Barátai, ismerősei is látták munkáit. Bíztatták arra, hogy másoknak is mutassa meg azokat. Így kezdett kiállítani. Hívták Veszprémbe, Szentgálra, Ajkára, Noszlopra, majd a térségbe falunapokra. Nyitott egy vendégkönyvet, ahova a látogatók beírhatnak. Ma már csaknem megtelt az első. Klári örömmel olvasgatja a jókívánságokat. Augusztus elején lakóhelye, Kislőd falunapján szerepelt egy csoportos tárlaton.

Ő maga is sokat tanul, majd szeretné átadni a tudását. A helyi általános iskola diákjai Motiváló motivumok címmel pályázatra készültek, amihez az alkotótól kértek segítséget. Amikor megtudta, nyertek a diákok, együtt örült velük.

– A fafaragásban mindennek van jelentése, amit meg kell tanulni – tette hozzá. – A kopjafáról le lehet olvasni az ember egész életét. A motivumok jelentése sokféle lehet. A virágnál a szirmok, a szárak állása, helyzete, a kígyónál az alakja, az, hogy a földből bújik-e ki vagy milyen testhelyzetben van, a galambok egymás felé néznek-e vagy hátat fordítanak egymásnak, mind módosítja a jelentést.

Klári számos tárgyat készít, a legkisebbtől a faliképig. Készít kereszteket, tároló dobozokat, ékszereket, farag botokat, tükörtartót, székeket, és mindent, ami eszébe jut. Kutatja is a térségi hagyományokat. Az alkotás ugyanis összeköti az időt. A múlt értékeit megismerve, megőrizve alkot a mában a jövőnek.

 

Fotó Györkös

Marótiné Farkas Klári boldog, hogy népi iparművész címmel ismerték el a munkáját

This slideshow requires JavaScript.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply