Vattacukros süket csend (videóval)

A Városi Múzeumba invitálta az olvasókat Penk Tímea újságíró. Beszélgető partnere
Lázár F. Katalin szombathelyi író volt, aki második könyvének bemutatója alkalmából január 28-án jött el Ajkára.

Az írónő fiatalságát városunkban töltötte. Így megtelt a múzeum várostörténeti terme érdeklődő ismerősökkel, barátokkal, szomszédokkal, munkatársakkal, akik kíváncsian várták a találkozást.

Lázár F. Katalin Ajkarendeken élt nevelőszüleivel, családjával. Később Lázár Sándorral a sikeres atlétaedzővel alapított családot. Majd a sors váratlan, tragikus eseményeket produkált számára. Az értelmileg sérült első gyermeke születése, felnevelése, majd elszakadásuk egymástól meghatározó időszaka volt életének. Férje váratlan elvesztése, később pedig a család egy újabb tragédiája a személyének, a lelkének az összeomlásához vezetett. Ebből a betegségből csak szakember segítségével tudott kigyógyulni, aki terápiaként tanácsolta, hogy írja ki magából a fájdalmát – olvasva első sikeres próbálkozásait, – amiket a gyermekei számára vetett papírra előttük addig rejtett múltjáról.

A most bemutatott kötet 12 történetből álló novellafüzér, amelyből a Csend szigetébe és a Tűzmester életébe pillanthattunk be részletesebben. Katalin lelkének a legmélyét tárja az olvasó elé. A bonyolult lelki állapotot, a magány és az egyedüllét állapotát a Vattacukros süket csendet, amelyből ő megtalálta a kiutat. Erre nagyon kevesek képesek. Kevesen tudják megváltoztatni életük alakulását és tapasztalataikat tovább adni, pedig ezzel erőt adnak másoknak is, akik hasonló események útvesztőibe jutottak.

Egy meghitt, nyugalmat árasztó, lelket simogató beszélgetésnek voltunk tanúi. Ugyanakkor a tragédiák háttérben lebegő árnyéka különös csendet produkált a teremben. Ezt a szokatlan hangulatot lánya, Xénia tette mozgalmassá, amikor a Csend szigetén helyet foglaló jellemekről, emberi értékekről hallottuk. Befejezésül pedig a Tűzmester utazásairól olvasott fel, majd egy örök érvényű gondolattal fejezte be: „Aki igazán tartós boldogságra vágyik és tesz is érte, előbb vagy utóbb rátalál a hozzávezető útra.”

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply