VÉLEMÉNY: Nem a pártszimpátia döntött

Miközben a politikusok és az úgynevezett szakértők mindenféle okosságokat mondanak arról, hogy miért nyerhetett a Jobbik és miért bukott el a kormánypárti jelölt, egy nagyon egyszerű szempontot még senki nem vett számításba. Azt hogy a három komolyan vehető jelölt közül kettő ajkai, egy pedig tapolcai volt. A választók pedig – a számok tanúsága szerint – elsősorban a hazai versenyzőkre szavaztak.

Ennek a legeklatánsabb példája a tapolcai eredmény. Nem igaz ugyanis, hogy ebben a városban több a jobbikos szimpatizáns, mint a fideszes és a baloldali összesen. Elég megnézni a tavaly őszi önkormányzati választás eredményét: igaz, hogy a polgármester egy jobbikos lett, de két riválisa, a fideszes és az MSZP-s jelölt együtt másfélszer annyi szavazatot kapott mint ő, a képviselő-testületbe pedig négy jobbikos mellett öt fideszes (és két MSZP-s) jutott be. A mostani választáson Rig Lajos mégis csaknem ezerrel több szavazatot kapott Tapolcán, mint a fideszes és a baloldali jelölt együttesen.

Ekkora földindulás fél év alatt nem történt a poltikában. Az egyetlen épkézláb magyarázat az eseményekre, hogy Rig Lajos tapolcai, a másik kettő pedig ajkai.

Ajkán ugyanakkor ötször annyian voksoltak a két ajkai jelöltre, mint az idegen Rig Lajosra. Csakhogy a hazaiakra adott szavazatok itt kétfelé oszlottak, míg Tapolcán Rig egyedül tarolt.

A „mi lett volna, ha…” kérdést sokak szerint értelmetlen feltenni, de azért a történtek fényében érdekes elgondolni, hogy ha a tapolcai Lasztovicza Jenő helyére egy másik tapolcait jelöl a Fidesz-KDNP, az mennyiben módosította volna az eredményt.

Láng György Géza

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply