Viselj rózsaszínt, hogy ne kelljen fekete-fehérben látnod a világot!

Október a mellrák elleni kampány hónapja, október 1-je a mellrák elleni küzdelem világnapja

Voltál idén már a nőgyógyászodnál? – Nem! – Miért nem mész el? Nincs rá időm/ drága / majd elmegyek, ha túl vagyok ezen az élethelyzeten (behelyettesíthető bármivel) / mi bajom lenne, hiszen nem fáj semmim.. – valószínűleg ezeket az indoknak álcázott kifogásokat más is hallotta már nő ismerőseitől, rokonaitól, barátaitól… aztán egyszer csak ott lett az a furcsa fájdalom, egy csomó, vagy más tünet és a ledöbbentő diagnózis: emlőrák.

A rák tényének közlése már önmagában hatalmas csapás a betegnek és a családnak egyaránt, hiszen onnantól eltűnnek a világból a színek és nem marad más, mint a szorító fájdalom gyomortájékon, a bizonytalanság, na meg az aggódás. A milliónyi kérdésről nem is beszélve.. a „Miért én?”-en keresztül a „Mit tehettem volna”-n át egészen addig, hogy „Mindegy mennyibe kerül, de hogy fog(ok) ebből felépülni? Mindenki próbálja keresni a racionális magyarázatokat, ha maga, vagy a szerette ilyen helyzetbe kerül, persze utólag sajnos gyakran már túl késő, ezért mindennél fontosabb a megelőzés és a tájékozottság.

Napjainkban az emlőrák az egyik leggyakrabban előforduló női daganatos megbetegedés. Az Országos Onkológiai Intézet felmérése szerint hazánkban élete során minden tizedik nő személyesen is megtapasztalja a kórt. Ennek ellenére sokan még mindig legyintenek a rendszeres szűrővizsgálatok (citológia, mammográfia), valamint az önvizsgálat fontosságára. Holott odafigyeléssel és közösen, a témát nem tabusítva, még évek múlva is együtt kávézhatnánk azokkal, akik korábban nem vették komolyan a kérésünket, hogy menjenek el egy-egy rutinvizsgálatra.

Igen, vannak, akik szeretnek veszélyesen élni. Én viszont inkább a biztonságra szavazok és arra biztatok mindenkit, hogy figyelje teste jelzéseit és tegyen meg mindent az egészsége érdekében. Egy életünk van csak, itt nincs bónuszjáték a pálya végén… Ha élvezhetjük majd a szépkorú éveket, akkor büszkék lehetünk, hogy sikerült vigyáznunk magunkra. Nem mindenkinek adatik meg ez… Az egészségünk a legnagyobb kincsünk, ezt sose tévesszük szem elől!

Egy éve, mikor a koronavírust még hírből sem ismertük, városunk is megmozdult, hogy felhívja a figyelmet a mellrák elleni küzdelem fontosságára. Több százan csatlakoztak akkor a „Sétával az életért” programhoz, amit Szalai Katalin és Németh Zsuzsanna indított útjára az Egészségügyi Nyugdíjas Klub közreműködésével. A rózsaszín virágoktól, sálaktól és kitűzőktől színes tömeg akkor a Magyar Imre Kórháztól az Agóráig vonult. A nagyszabású kezdeményezést idén is meg akarták tartani a szervezők, ám a Covid miatt erre nincs lehetőség.

Tavaly a kezdeményezéshez több százan csatlakoztak… (Archív fotó: Futó)

Na de miért éppen a rózsaszín? A rózsaszín szalag az Estée Lauder vállalat 2014-es mellrák elleni kampányában jelent meg először. Egy olyan közösséget szeretett volna létrehozni a cég, amely a történetmesélés erejével nyújt támaszt a betegség által érintetteknek. Minden év októbere a mellrák elleni kampány hónapja, október 1-je a mellrák elleni küzdelem világnapja, melynek során világszerte nők milliói hívják fel a figyelmet a betegségre és annak megelőzésére.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply