A viselkedés olyan, akár a tükör

Tovább folytatódott az Ajkai Család- és Gyermekjóléti Központ „Ami sok, az sokk!” című prevenciós rendezvénysorozata, amelynek keretében ezúttal Oszlánszky Zsolt angol-protokoll szakos pedagógussal találkozhattak az intézménnyel kapcsolatban álló 14-17 éves fiatalok, hogy közösen megvitassák amit „Tudni illik”!?

A szakember a viselkedés fogalmának szubjektív jelentőségéről kérdezve kezdeményezett párbeszédet a fiatalokkal. Szó esett a köszönés módjának fontosságáról, különböző formáiról, illetve az egyes üdvözlésekhez társuló alkalmazási szituációkról. Az előadó felhívta a figyelmet a szemkontaktus fenntartásának fontosságára, amelyből a figyelem mellett a szándék is kiolvasható, sőt a mellébeszélés ellensúlyozásának szintén megfelelő eszköze lehet.

Oszlánszky Zsolt beszélt a testtartás és a testhelyzet üzeneteiről, valamint úgy összességében a testbeszéd árulkodó jelzéseiről, amelyről a jelenlévők is megfogalmazták saját gondolataikat. A kialakuló dialógusban a véleménynyilvánítás szituációi és módjai is felszínre kerültek, így rövid úton eljutottak a fiatalok az ékszerekig, a sminkig és a tetoválásokig, amikről a protokollszakértő megerősítette, hogy más és más benyomásokat kelthetnek a társadalomban. Nem mindegy tehát ki milyen színt, jelképet, vagy kiegészítőt visel. Ugyanígy a beszédmód is árulkodó, ezért érdeklődő figyelem övezte a pedagógus minden szavát, amit a káromkodás okairól és hatásairól foglalt össze a fiataloknak Shakespeare Rómeó és Júlia című klasszikusát segítségül hívva.

Az előadás második felében fény derült a sírás és a hazugság alkalmazásának gyakorlataira, az etikett és a gesztusok, valamint a mimika jelentéseire is. A csoport tagjai kifejezték, nem minden szituációban tudják, hogy illene viselkedniük, illetve nem érzik át a gyermekkor és a felnőttkor közti átmenetben a szituációnak megfelelő viselkedés saját előnyükre fordítható jelentőségét.

Megfogalmazódott, hogy „jól viselkedni” folyamatos elvárást jelent a környezet részéről, azonban az eredményes viselkedés konkrétumait nehéz megtanulni, mert a család és az iskola iránymutatásai nem mindig bizonyulnak elégnek, esetleg elfogadhatónak a tinédzserek számára.

A szakember az elfogadásával, humorérzékével és hitelességével azonban gyorsan megtalálta a közös hangot, így rövid idő alatt is értékes gondolatokat juttatott el a fiatalokhoz, amikkel felhívta a figyelmüket arra, hogy a viselkedésük minden esetben képet ad róluk. Megkönnyítheti mindennapjaikat, de nagyban meg is nehezítheti a sikeressé (magabiztossá) válást és a környezethez történő alkalmazkodási folyamatot.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply