Visszatekintő: Lélekemelő élmények, avagy adventi ráhangolódás

Fotó: Jubilate Nőikar

Az ajkai Harmónia Klub és a Jubilate Nőikar egy tartalmas programmal zárta az egyébként is mozgalmas 2017-es évet. Alább Szabó Dezsőné beszámolóját olvashatják:

Advent 3. vasárnapján Észak-nyugat Magyarországot vettük célba. Első állomásunk Lébény volt. Rövid ismerkedés az Árpád-kori templommal, ahol a Jubilate Nőikar adventi hangversenyt adott a szentmise után a hívek és a kísérők legnagyobb örömére.

A következő úticél Boldogasszony (Frauenkirchen) Bazilikája volt. Itt tájékoztatást kaptunk a templom történetéről, megcsodáltuk a gyönyörű freskókat, élveztük a kitűnő akusztikát a nőikar által, majd a kolostor adventi vásárával ismerkedtünk. A Bazilika melletti csigavonalú kálvária is elnyerte a tetszésünket.

Ezt követően Kismartonba (Eisenstadtba) mentünk. Először a kastélyt néztük meg látogatás keretében. A kastély udvarát és néhány termét megnyitják ilyenkor a vásározók előtt. Mindenkit lenyűgözött az idegenvezetőink tájékozottsága és kedvessége. Ezután a Jubilate Nőikar adott hangversenyt a kastély nagytermében, a Haydn teremben, mely Európa legjobb és legszebb hangversenytermei közé tartozik. Az élmény kölcsönös volt az énekesek és a hallgatóság között. A szereplést követően még volt egy kis időnk a vásárban körülnézni.

A hazafelé vezető út nem volt elég, hogy ezt a sok szép élményt magunkban rendszerezzük. Ez még a következő napokra várt.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply