Vörösmarty területi versmondó verseny

Negyven diák részvételével zajlott november 29-én a Vörösmarty területi versmondó verseny a Fekete-Vörösmarty iskola Fürst Sándor utcai épületében.

A verseny résztvevői Úrkútról, Nyirádról, Szentgálról, a Bródyból, a Borsosból, a Fekete-Vörösmartyból és a Szent István iskolából érkeztek. A Vörösmarty iskolarész vezetője, Riederné Fenyvesi Bernadett köszöntötte őket az iskola aulájában. Megemlítette, hogy a sokadszorra megrendezett szavalóverseny napjainkra veszített a népszerűségéből, idén egy kicsit kevesebben jelentkeztek, mint az elmúlt években. Mint mondta, ennek bizonyára nem az az oka, hogy kevesebb tehetséges szavaló lenne az iskolákban, hanem sokkal inkább az, hogy nagyon sok és sokféle versenyt hirdetnek meg. A szavalóverseny csak egy a sok közül, ami abban is különbözik a többi megmérettetéstől, hogy nem csak a lelkünket készítjük fel rá, hanem magunkat is ünneplő ruhába öltöztetjük. Hosszabb felkészülési időit igényel, mint más versenyek, hiszen ki kell választani a megfelelő verset, ami nagyon időigényes. Ha már sikerült megtalálni a legjobban tetsző, hozzánk legközelebb álló költeményt, akkor azt szóról szóra meg is kell tanulni, úgy, ahogy a költő papírra vetette. Ez megint csak hosszadalmas munka, jó memóriát és erős koncentrációt igényel. Ezzel még mindig nem ér véget a felkészülés, hiszen a versnek napokig, vagy akár hetekig érlelődni kell. Csiszoljuk, alakítjuk, formáljuk, hogy mire eljön az idő, a legjobban adhassuk elő, hogy hiteles legyen, és élményt nyújtson a hallgatóknak. Az igazgatóhelyettes örömét fejezte ki, hogy a versmondók vállalkoztak erre a nem kis feladatra, ami már önmagában, helyezéstől függetlenül is becsülendő.

Harmadiktól hatodik osztályig egy magyar költő egy versével készültek a versenyzők, hetedik osztálytól fölfelé pedig egy XIX. századi költőtől és egy magyar költőtől is kellett egy-egy verset választani. A 3-4. évfolyamosok kategóriájában tizenöten indultak, őket Kocsy Imréné, Kocsisné Gyimóti Éva és Ertlné Mórocza Mária nyugdíjas pedagógusok bírálták. A 7-8. osztályosok kilencen voltak, a zsűriben Juhászné Kiss Ágnes, Lászlóné Szeghalmi Stella és Némethné Cséri Klára foglalt helyet. A 9-12. évfolyamból részt vevő hat versenyzőt Bábics Valéria, Ramasz Vanda és Vargáné Parrag Leonóra értékelte. A zsűri főként a versválasztásra hívta fel a versenyzők figyelmét, mindegyik kategóriában fontosnak tartják, hogy a versenyzők a saját koruknak megfelelő verssel készüljenek. A 3-4. osztályosok közül az első helyezést a Borsos iskola tanulója, Sinka Lili szerezte meg, az 5-6. osztályosok közül pedig Szekeres Bálint, a Fekete-Vörösmarty iskola diákja lett az első. A hetedik-nyolcadikosok közül a fekete-vörösmartys Tóth Zsófia szavalatát találták a legjobbnak, míg a kilenc-tizenkettedikesek közül Balassa Szilviának, a Vörösmarty iskola tanulójának előadása nyerte el leginkább a zsűri tetszését.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply