Vulkánépítés, napkályha és közös mozizás

Star Wars fanok a moziban (Fotó: ÚCsK)

Élménygazdag decemberen van túl az Úrkúti Csillagászati Klub (ÚCsK), ugyanis programokból és új ötletekből nem volt hiány a 2017-es év végén náluk. Egyedi, asztrofotókkal díszített naptárral és a vörös bolygóról elnevezett csokoládéval kedveskedtek fiataljaiknak, működő vulkánmodelleket készítettek, nekiláttak az eddigi legnagyobb napkályhájuk összeállításának, sőt közös filmnézésre is maradt idejük a városi moziban.

Ivanics Ferenc klubvezetőtől megtudtuk, hogy karácsonyi foglalkozásukon a Naprendszer vulkánjait ismerték meg közelebbről a tagok. Ivanics-Rieger Klaudia tartott interaktív előadást a témában kezdésként, majd az általa készített modell segítségével gyakorlatban is szemléltette a tűzhányók működését. A kitörés szimuláció elnyerte a jelenlévők tetszését, így ezt követően oldott hangulatban, jó kedvűen barangoltak el képzeletben a Vénuszra, a Holdra, a Marsa és a külső naprendszer égitestjeire, hogy átfogó képet kaphassanak a vulkanizmus jelenlétéről.

Boszorkánykonyha Ivanics-Rieger Klaudiával – Egy kis kreativitás és máris kész a működő vulkán

–  A humorban is bővelkedő előadás után a gyerekek élesben is kipróbálhatták a hallottakat. Klaudia és néhány lelkes szülő segítségével vulkánt készítettek műanyag lapból és fiolákból. A lávát kevés vízben feloldott és vörös ételfestékkel megszínezett élesztő szolgáltatta. A kitörést a hozzáadott ecet és szódabikarbóna hozta létre – fogalmazott a klubvezető.

A játékos vulkánpróba után a klub új szerzeményét vizsgálták meg a tagok, ami egy 800 darabból összeállított Lego Marsjáró volt, de ez még semmi a 3.0-s napkályha modelljükhöz képest – ami kiváló lehetőséget nyújt virsli főzésre a szabadban –, melyet közel 4500 darab 1,5 x 1,5 centiméteres tükörlapocska fog borítani, ha elkészül. Ebben szívesen vennék egy szakember segítségét, hiszen a kicsiny négyzetek kivágása nem egyszerű feladat.

Az ÚCsK nagyban gondolkodik – Napkályha, avagy új módi a többfogásos ebédek elkészítéséhez…?

Az ÚCsK sci-fi rajongói közös mozizással zárták az évet, részt vehettek ugyanis a Star Wars sorozat nyolcadik részének, Az utolsó jedinek az ajkai vetítésén. A mozira a csillagász csapat barátokkal, családdal érkezett, hogy jó hangulatban, a kultikus filmhez kapcsolódó kellékekkel felfegyverkezve és a Csillagok Háborúja univerzumhoz kötődő ruhákban élvezhesse az előadást.

Ivanics Ferenc és a klub többi tagja is sikeresnek értékelte a 2017-es évet. Azt vallják, hogy minél szemléletesebb eszközökkel tudják bemutatni a tudományt, annál népszerűbb lesz a nyilvánosság körében a tevékenységük, hiszen interaktívan a tanulás is játék, így idén is nagy szerepet szánnak az ötleteik megvalósításának.

This slideshow requires JavaScript.

Ízelítő az első napkályha működéséről:

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply