Zsugaparti festmények között

Kártyabajnokság (archív) Fotó: Györkös

Baráti hangulatban, négy csapat tizenöt résztvevőjével tartották meg az Életet az Éveknek Veszprém Megyei Egyesületének snapszer versenyét a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ kiállítótermében, ahol a kártyázás mellett kötetlen beszélgetésre is maradt ideje a nyugdíjasoknak a közelmúltban.

Jól keverték a lapokat, megelőzték a mezőnyt

A versenyzők három fordulóban párbajoztak egymással a begyűjthető pontokért. A partik nagy koncentrálással, számolással indultak, ám a rendezvény végére már az összekacsintásokból sem volt hiány, hiszen a játék mégis a találkozás öröméről szólt. Az indulókat egyénileg és csapatokban is díjazták.

A legjobbnak Sándor Ferenc, a Regős Nyugdíjas klub tagja bizonyult. A második helyet Vajai Károlyné gyűjtötte be, aki szintén a Regős Nyugdíjas Klubból érkezett, a harmadiknak járó elismerést pedig Temessy Istvánné kapta, az Őszirózsa Nyugdíjas Klubból. A csapatok versenyében Regős, padragkúti Jószerencsét, Őszirózsa Nyugdíjas Klub sorrend született.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply