Az ajkai bányászat ebben az évben ünnepli kezdetének 150. évfordulóját. A jubileumi megemlékezéseken általában kevés szó esik a bányászok – különösen az 1945 előttiek – mindennapjaihoz szorosan kapcsolódó, és azt közvetlenül is befolyásoló vallásról, hitéletről, és annak irányítóiról.
A múlt század harmincas éveiben az ajkai bányászok egyházi életét nagy mértékben meghatározta egy fiatal, energikus, nagy teherbírású és a társadalmi problémákra is érzékeny pap, Kakas Aladár tevékenysége. 1928-ban érkezett Ajkára. Szolgálata alatt az új, és önálló ajkai római katolikus plébánia és egyházközség megszervezése, és az ajkai templom felépítése mellett nagyon sok időt szentelt a hozzá tartozó ajkacsingervölgyi bányásztelepre is.
A korábban babócsai káplánnak teljesen ismeretlen volt a bányászok világa, ezért szolgálatát azzal kezdte, hogy végiglátogatta a kolónián élő családokat, majd a bánya vezetőit is, hogy megismerkedjen problémáikkal, és a helyi sajátosságokkal. Közben, szinte nulláról indulva megkezdte a hitoktatást és a szentmisék tartását a felsőcsingeri iskolában, ami ebben az időben kápolnaként is szolgált. Mindez az Ajkától való kb. 6 km-es távolság miatt nem volt egyszerű feladat. Az utat hetente többször részben gyalogosan részben pedig a bánya lóvontatású pályakocsiján, majd később sínautón tette meg. Ezen időszakban a bányászok egy része már Alsócsingerben lakott, és kérésükre 1929 tavaszától itt is rendszeressé tette az egy tantermes iskolakápolnában az istentiszteleteket. Közreműködésével a bányászok adományaiból még ebben az évben két harangot is készítettek. A bányász motívumokkal díszített harangokat először az iskolaudvaron felállított haranglábon helyezték el, majd a 2005-ben felszentelt csingeri kápolna tornyában kaptak helyet. Hogy munkáját még jobban el tudja látni 1930-ban egyhónapos tanulmányúton vett részt régi, tradicionális bányavidékeken, így a tapasztalatszerzés mellett lehetősége nyílt a vallási állapotok összehasonlítására is.
A kolónián, ahol korábban csak ritkán – általában a temetéseken – találkoztak az egyház képviselőjével, Kakas tisztelendő jelenléte rendszeressé vált. Szívesen vett részt a nem egyházi szervezésű csoportos rendezvényeken, ünnepségeken is. Véleményét kikérték, ismertté és népszerűvé vált a bányászok között.
A hitélet mellett szívügyének tekintette az iskolai oktatás feltételeinek és színvonalának javítását. A kolónián működő két iskolát a bánya tartotta fenn állami támogatással és egyházi irányítással. Ebben a helyzetben sokszor összeütközésbe került a bányavezetéssel. Fenntartásra, korszerűsítésre csak a legszükségesebbet költötték, és a tanerőkkel is próbáltak spórolni. A gyerekek tanításához a lehetőségeket ugyan biztosították, de nem foglalkoztak azzal, hogy ennek igénybevételéhez a tanulóknak milyen messze kell télen-nyáron gyalogolni. Eredményként könyvelhető el, hogy sikerült megakadályoznia az alsócsingeri iskola bezárását, sőt később a bővítésére is sor került. Ugyancsak neki volt köszönhető, hogy az Ajka külterületéhez tartozó Gizella majori gyermekek ne a közel 4 km-re lévő ajkai iskolába, hanem a kb. 500 méterre található felsőcsingeri – a bánya által fenntartott – iskolába járhattak. Később a felsőcsingeri iskola két tantermét összenyithatóvá alakíttatta át, így az alkalmassá vált nagyobb rendezvények megtartására is.
Kakas plébános az oktatás mellett aktívan foglalkozott hívei szociális és anyagi gondjaival is. Tapasztalta, hogy a három műszakban dolgozó bányászoknak milyen kevés idejük marad a pihenésre, ezért 1931-ben, a bányalelkészek országos értekezletén előterjesztette, hogy az állam tiltsa meg a vasárnapi munkaszüneti naphoz kapcsolódóan az este 10 órakor kezdődő éjszakai műszakot. Figyelemmel kísérte a jövedelmi viszonyaikat is. Bár a bányamunkások fizetése helyi viszonylatban magasabb volt az egyéb területen dolgozókénál, 1939-ben javasolta az igazgatónak, hogy kapjanak külön karácsonyi segélyt.
Hitbéli következetessége, oktatási és szociális kérdésekben tett probléma-felvetései miatt szinte állandó összetűzésben állt a bányavezetéssel, akiknek szokatlan volt, hogy rajtuk kívül valaki bele akar és mer szólni a kolónia életének irányításába. Többször meg akarták leckéztetni a plébánost. Hónapokig nem engedélyezték számára a lófogat és a sínautó használatát, emiatt gyalog volt kénytelen Ajkáról Felsőcsingerbe járni, és csökkentették az egyházközségnek, és a személyesen neki jogosan járó pénzbeli és természetbeni juttatásokat. Kakas tisztelendő azonban mindig kitartott elvei mellett. Emiatt később már kénytelenek voltak egyenrangú partnerként kezelni, és javaslatai közül a bánya segítségével sok minden megvalósulhatott.
A dolgozó emberek – köztük a bányamunkások – iránti tiszteletének szép példája az ajkai Jézus Szíve plébániatemplom oltárképe. Az 1941-ben Jakab Károly által festett képen a művész megörökítette az akkori jellegzetes ajkai személyeket, köztük a bányászokat is. Az oltárkép, amelynek jobb oldalán Jézus körében bányászok láthatók karbidlámpával és csákánnyal a kézben, az országban is egyedülálló.
Kakas Aladárt 1942-ben helyezték el Ajkáról. További szolgálata során az egyházmegyében több helyen és különböző megbízásokkal eredményesen tevékenykedett, de szíve visszahúzta első sikereinek helyszínére. 1985-ben Székesfehérvárott hunyt el. Végakaratának eleget téve Ajkán temették el. Sírja a városi új temetőben található.
Horváth Károly


Leave a Reply