Bakonygyepes története – Áment Márton előadása a Nyugdíjas Szabadegyetemen

Áment Márton helytörténész előadásán Bakonygyepes múltja elevenedett meg: a honfoglalás kori gyepűtől a szabadságharcon át a mai virágzó közösségi sikerekig.
Vallerné Horváth Andrea és Áment Márton az előadáson. Fotó: Futó

Sokan érkeztek november 2-án a Nagy László Városi Művelődési Központ színháztermébe, ahol a Nyugdíjas Szabadegyetem következő előadásán Áment Márton bakonygyepesi helytörténész kalauzolta el a hallgatóságot szülőfaluja történetébe. Az előadó a rendelkezésére álló időbe igyekezett minél több információt, történelmi eseményt és érdekes helyi történetet belesűríteni, hogy minél teljesebb képet adjon Bakonygyepes múltjáról. A rendkívül tartalmas előadást a közönség nagy figyelemmel hallgatta.

Áment Márton 1947. november 17-én született Bakonygyepesen. Szülőfaluja múltja már fiatal korától érdekelte, de behatóbban 2004-es nyugdíjba vonulása után kezdett foglalkozni a helytörténeti kutatással. Az elmúlt évtizedekben levéltári dokumentumokat, régi feljegyzéseket és egyéb forrásokat gyűjtött, kutatásainak eredményeit pedig több kötetben is megörökítette.

Az előadása nemcsak az Árpád-kori határvédelmi rendszerig visszanyúló gyökereket és a háborús megpróbáltatásokat tárta fel, hanem hű képet adott arról az összefogásról is, amely ma virágzó közösséggé formálja a településrészt.

Bakonygyepes első írásos említése 1212-ből származik. A település nevében szereplő „Gyepes” kifejezés a magyar eredetű „gyepű” szóból származik. Ez a honfoglalás kori, természetes erdőségekből és mesterséges akadályokból álló határvédelmi rendszert jelölte, amelynek belső vonalát Bakonygyepes, Farkasgyepű és Gyepükaján alkotta. A régi falu eredetileg a mai 8-as főúttól délre, a Polányi-patak partján, a „Reménc” dűlőben helyezkedett el.

A virágzó középkori falu a török hódoltság idején elnéptelenedett, 1552-től lakatlanként tartották nyilván, és közel két évszázadon át lakatlan pusztaság maradt. Az újkori újratelepítést a térség földbirtokosai, köztük a Beck család és Kuun János indították el az 1740-es években. Az új község azonban már nem a régi faluhelyen, hanem attól mintegy egy kilométerrel északkeletre épült fel – azon a helyen, ahol ma is élnek a helyiek. A mezőgazdaságból, földművelésből és állattenyésztésből élő falu lakossága a 18–19. században jellemzően 300–350 fő között mozgott.

Az előadás egyik érdekes fejezete a háború utáni kitelepítésekről szólt. Bakonygyepest elkerülte a német lakosság elűzése. Ebben szerepe volt annak, hogy az 1941-es népszámláláskor a német anyanyelvű lakók magyar nemzetiségűnek vallották magukat. Aporfi Mihály kántortanító és Báró Pásztory Imréné is közreműködött abban, hogy a családok otthonaikban maradhassanak.

Áment Márton beszélt a falu intézményeinek kialakulásáról is. Az oktatás már az 1750-es években megindult, a ma is álló római katolikus templom pedig 1910-ben épült fel Piller Pál kanonok kezdeményezésére.

A történelmi visszatekintés mellett a mai Bakonygyepes közösségi életéről is szó esett. A Gyepesi Örökségünk Egyesület és a Gyepesi Nyugdíjas Klub sokat tesz a hagyományok ápolásáért. A színjátszó kör, az énekkar és a helytörténeti gyűjtemény mind azt szolgálja, hogy a település múltja és értékei a következő nemzedékek számára is fennmaradjanak. Az előadásból kirajzolódott, hogy Bakonygyepes története nem csupán évszámok és történelmi események sora. Generációk munkája, megpróbáltatásai, összetartása és a szülőföldhöz való ragaszkodása formálta azt a közösséget, amelynek múltját Áment Márton évtizedek óta gondosan kutatja és őrzi.

A következő szabadegyetemi előadás november 16-án lesz. Ekkor Somogyi László zenegyűjtő avatja be a közönséget a rockzene hőskorába Ajkán és a nagyvilágban.

 

Comments

comments

Follow Us

Be the first to comment

Leave a Reply