Szociálisan érzékeny emberként bizony bármelyikünkkel megesik – és őszintén hiszem, hogy egyre többen vagyunk ilyenek -, hogy adományokat ajánlunk fel. Az is előfordul, hogy megkérdezik tőlünk: „hogyan tudnám én ezt meghálálni?”. Ilyen esetekben érdemes azt mondani, hogy amikor ő is jobb helyzetben lesz, akkor segítsen másnak. Így tudja ezt meghálálni. Ez egy körforgás, amire olykor tanítani kell az embereket. A Te Számítasz Egyesület, amikor két évvel korábban megalakult, úgy döntött, hogy semmiképpen nem foglalkozik majd adományosztással. Az élet azonban hozhat váratlan fordulatokat.
– Egyesületünk megalakulásakor úgy döntöttünk, hogy semmiképpen nem foglalkozunk adományosztással, ehelyett a hátrányos helyzetű gyermekeket fogjuk segíteni, az ő számukra szervezünk programokat, illetve korrepetáljuk őket. Ehhez sajnos még nincs állandó helyünk tájékoztatott Földingné Osváth Gyöngyi, az egyesület elnöke.
Van-e még más is, ami nem a terveik szerint alakult?
– Amit még nem akartunk: felnőttekkel foglalkozni. Ekkor két dologra jöttünk rá. Az egyik az, hogy a gyerek nem tud tanulni, ha fázik és éhes vagy éppen nincs villany a lakásban. Így kezdtünk el foglalkozni adományozással is. A másik, ha egy szülő azzal fordul hozzánk, hogy segítsünk neki ügyintézésben, akkor nem mondhatjuk azt, hogy nem segítünk. Gondolok itt a munkahely keresésre, önéletrajzírásban való segítségnyújtásra.
Mi a véleményük, tapasztalatuk a civil szféra jelentőségéről? Mennyire lát el vagy egészít ki olyan feladatokat, orvosol olyan problémákat, melyeket az állami szervezetek valami miatt nem tudnak ellátni? Mi a fő feladatuk a civileknek?
– Ez egy összetett kérdés. A civil szférát két részre tudnám osztani. A legtöbb egyesületnek, melyek eddig a látókörömbe kerültek, elsősorban a tagok közös érdeklődése, szabadidős elfoglaltsága köré csoportosul a tevékenysége: szívesen túráznak, vagy éppen énekelnek egyesületi keretek között. A civilek másik része valamilyen közösségért tevékenykedik, például egy falu fejlesztéséért vagy a sérültekért, esetleg a hátrányos helyzetű gyermekekért – ahogy mi is. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint rendkívül nagy szükség van a segítségünkre. Ez a hozzánk fordulók számából és nehéz sorsából ítélve látható és tapasztalható. Véleményem szerint minden városban kellene egy hasonló civil szervezet.
Milyen tapasztalatokat szereztek az adományozással kapcsolatban? Mindig ugyanazok a családok kérnek segítséget vagy mindig mások? Mennyire összetettek a problémák?
– Eleinte voltak olyan gondjaink, hogy sokkal több volt a felajánlás, mint amennyit szét tudtunk osztani azok között, akik a látókörünkbe kerültek. Idővel szép lassan bővült a segítségkérők száma és köre. Egyre többféle nehézséggel keresnek meg minket: tüzelőre, tartós élelmiszerre, ruhára, vagy éppen csizmára van szükségük a családoknak, mert éppen azt nem tudják megvenni. Egyes családoknál rendszeresek a problémák, de vannak, akik ritkán kérnek segítséget. Olyan is van, aki azért fordul hozzánk, mert átmenetileg van nagy bajban, például gyermekeit egyedül nevelő szülő, aki a vírus alatt elveszítette a munkáját – az ilyen családok mély nyomot hagynak bennünk és a gyűjtéseknél megkeressük őket. A gyermekek beiskolázása is gyakori probléma. Többször előfordul már az is, hogy ügyintézési nehézséggel fordulnak hozzánk: úgy érzik, hogy „csúnyán” beszélnek velük, legtöbbször nem is értik meg, mit mondott az ügyintéző. Nincsenek vele tisztában, merre induljanak el a hivatalok útvesztőjében, Ami nekünk teljesen természetes és tudjuk, hogy mit kell csinálni, ők sokszor nem tudják.
Milyen negatív, illetve pozitív tapasztalatokat szereztek az adományozás során?
– A segítséget kérőknél nekünk arra kell hagyatkoznunk, amit mondanak, nyilván nem kérhetünk jövedelemigazolást. Sajnos arra is volt példa, hogy valaki becsapott minket. Ekkor figyelmeztetjük, hogy ezt ne tegye – ha mégis megteszi több alkalommal, annak már nem segítünk. A legnagyobb tapasztalat, hogy a városlakók szociálisan nagyon érzékenyek. Jó példa erre, hogy karácsony előtt mi már szerettünk volna az ünnepre hangolódni, de olyan sokan kerestek meg minket, akik adományozni akartak – pénzzel, csomaggal, de óriási mennyiségben -, hogy nem mondhattunk erre nemet. Nem a rászorulók fordultak hozzánk, hanem azok, akik adni szerettek volna. Karácsony után, ráadásul ebben a „covidos” helyzetben, amikor minden embernek nehezebb az élete, mégis rengetegen segítettek a „Nők a Nőkért” kampányunkban. Ahogy pakoltuk az adományokat, törölgettük a könnyeinket, annyira hihetetlen és megható volt az emberek szeretete.
Általában ugyanazok az emberek adnak, vagy mindig mások?
– Vannak az úgynevezett „szívadóink”, ötven ember, akik vállalták, hogy egy éven keresztül minden hónapban ezer-háromezer közötti összeget utalnak az egyesület számlájára, de rajtuk kívül is vannak olyan adakozók, akik rendszeresen utalnak pénzt a rászorulók megsegítésére. Nagyon változatos: kaptunk már adományt Hollandiából, északi országban élő magyar származású cigányasszonytól, Tihanyból, Németországból, Zircről.
Mit gondolnak azokról az emberi sorsokról, amelyeket feltérképeztek akaratlanul is a segítségnyújtás során?
– Látni a nehéz sorsokat, a kiúttalanságot – ezt nem lehet megszokni szerintem. Ami nekem mindig döbbenetes, amikor egy anya nem tud kiszállni a kapcsolatból, ütik-verik, nincs pénz, elissza a férj, nincs villany, mégis szülnek gyereket, mert meg kell tenni, amit elvárnak tőle. Nyilván tanulatlan emberekről beszélünk, olyan emberekről, akiknek nincs családjuk, ahova mehetnének. És nem tudsz mit mondani, hogy mit csináljon, hova menjen.
Hogyan tovább? Mik a terveik a jövőre nézve?
– Most már arra is volt lehetőségünk, hogy pályázzunk, NEA nemzeti pályázaton is indulhattunk, itt a szerződés aláírás fázisában vagyunk. A Tesco „Ön választ mi segítünk” pályázatán nyert az egyesületünk 250 ezer forintot. Ha már vége lesz a vírusnak, el is tudnánk költeni. A legnagyobb álmunk, hogy állandó helyet találjunk, ahol táborokat, rendezvényeket tudnánk tartani. Szükségünk lenne egy kisebb irodára és egy nagyobb teremre, ahova be tudnánk tenni számítógépeket, délutánonként azt használhatnák a gyerekek, lehetne korrepetálni őket, beszélgetni velük.
Már kialakultak kisebb csoportok az anyukák között, akik egymást segítik. Összejöttek például karácsony előtt és közösen készítettek karácsonyfadíszeket. Az egyiknek van spagettije, a másiknak van szalonnája, együtt megfőzik és megeszik. Ezek nagyon jó dolgok – mondta Gyöngyi, boldog mosollyal az arcán.
Leave a Reply