Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum Ajkán (videóval)

Az Ajkai Rendőrkapitányság május 18-án tartotta idei első, már hagyományosnak mondható Közbiztonsági Egyeztető Fórumát az Ajkai Polgármesteri Hivatal nagytermében.

A résztvevőket elsőként Szoboszlai Tibor rendőr alezredes, az Ajkai Rendőrkapitányság vezetője köszöntötte. Elmondta, hogy az egyeztető fórum alapgondolatát az adta, hogy a rendőrség egyre inkább nyitottá válik, meghallgatja az önkormányzatok, oktatási intézmények és egyéb szervezetek véleményét, vagyis a civil szféra visszajelzéseit, annak érdekében, hogy megismerjék a települések véleményét a közbiztonságról. Az Egyeztető Fórum elsősorban közbiztonsági, bűnmegelőzési feladatokat támogató koordinációs szervezet. A Fórum célja az ajkai járás településein a közrend és közbiztonság fenntartása, az ott működő szervezetek és a helyi lakosság körében a bűnmegelőzési (prevenciós) szemlélet érvényre juttatása.

Az ajkai kapitány kitért arra is, hogy nagyon örül annak, hogy elfogadta a meghívást Jakab Zoltán főtörzsőrmester, aki az egyik ötletgazdája és kivitelezője a Veszprémi Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi baleset-megelőzési filmjének, amit a nap végén be is mutat a fórum résztvevőinek.

Bárány Péter, az Ifjúságvédelmi munkacsoport vezetője értékelte a munkacsoport 2015. évi tevékenységét, majd ismertette a 2016-os év terveit. Ilyen a Ne adj hangot az erőszaknak program, amelynek keretein belül bírósági tárgyalásokra vinnék a diákokat, mintegy elrettentésül a bűncselekményektől. Itt a diákoknak akár arra is lenne lehetőségük, hogy kérdezzenek a bíráktól. Tervben van egy családi nap megszervezése is; a Maradj jó úton elvevezésű családi nap a közös élményszerzést biztosítaná.

Mihályi Melinda, a Szociális Szolgáltató és Gondozási Központ igazgatója az idősvédelmi munkacsoport tevékenységéről számolt be. Elmondta, nagyon örül annak, hogy megalakult ez a munkacsoport, hiszen az időskorúak potenciális áldozatok lehetnek. Elég kiszolgáltatott helyzetben vannak, mert sajnos kihasználják a jóindulatukat, a jó értelemben vett hiszékenységüket. A 2015-ös évvel kapcsolatban az igazgatónő elmondta, hogy minden feladat, amit kitűztek, jól megvalósult. A 2016-os évben szeretnék erősíteni az Ajkai Családsegítő Központtal az együttműködést, illetve a nyugdíjasklubokkal és a Csingervölgy egyesület tagjaival erősített figyelőszolgálatot szeretnének létrehozni. Erre azért lenne nagy szükség, mert nagyon sok öreg él olyan környezetben, ahol nem figyel oda senki, akkor sem, ha napokig nincs kivéve az újság a postaládából.

Őt követte Katona Zoltán tűzoltó alezredes előadása. Ami eredetileg a szabadtéri égetés szabályairól szólt volna, de az alezredes más hasznos információkkal is sokkolta a jelenlevőket. Beszámolójában megerősítette a Drága lehet az olcsó zsindely című cikkünkben foglaltakat. (Az előadásról készült videót megnézhetik az ajkaiszo.hu weboldalon cikkünk alatt, és a Drága lehet az olcsó zsindely cikkünkbe ágyazva is.) Miután a hallgatóság levegőhöz jutott, azonnal kérdésekkel bombázta az előadót. A rendőrség képviselői arcán is látszott a döbbenet a büntetési tételek hallatán. Ezt követően Loránd György rendőr alezredes a VÉDA rendszerről tájékoztatta az egybegyűlteket.

Az alezredes tájékoztatója után Szoboszlai Tibor, Ajka rendőrkapitánya reflektált az elhangzottakra. Fontosnak tartotta elmondani, hogy nem csak a fixen telepített sebességmérők után számíthatunk újabb sebességmérőkre, de bizony lesz olyan helyszín, ahol szinte egymás érik majd a sebességmérő készülékek. Ezzel azt szeretnék elérni, hogy ne csak addig tartsuk be a sebességet, amíg látjuk a tükörben a készüléket, hanem mindig és mindenhol szabálykövetően közlekedjünk. Kihangsúlyozta, hogy a rendőrség a polgárokért van, ami nem csak jól hangzó szlogen, hanem komolyan is gondolják. A bírságokkal kapcsolatban annyit tett hozzá, hogy sem a VÉDA, sem más bírságokból befolyt összeg, nem a rendőrséget gazdagítja. Ezért semmi érdekük nem fűződik ahhoz, hogy agyonbírságolják a lakósságot, lehetőség szerint inkább figyelmeztetnek, de ha nem ért a szóból valaki, akkor jöhet a bírság.

A Veszprémi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya által készített sokkoló baleset-megelőzési kisfilm után Pogány Péter rendőr ezredes, megyei főkapitány-helyettes, bűnügyi igazgató mondta el gondolatait. Megköszönte az ifjúságvédelmi csoportnak a munkáját. Felajánlotta segítségét a bírósági látogatások létrejöttéhez. Végezetül kiemelte, hogy Ajka járás közbiztonsága stabil, a bűncselekmények száma csökkent, a rendőrség nagyon jó munkát végez, ami tükröződött abban is, hogy a 2015-ös évben Ajka lett az év kapitánysága.

(A fórumról készült videót az Ajkai Szó YouTube-csatornáján, valamint az ajkaiszo.hu weboldalunkon cikkünkbe ágyazva tekinthetik meg.)

F.P.T.

 

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply