Tavasszal befejeződik a Széki-tavi Horgász Egyesület beruházása

A TOP 1.2.1.-15-VE1 „Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés” című felhívás keretében sikerrel pályázott a Széki-tavi Horgász Egyesület a „Családbarát horgászturisztikai desztináció és horgász tanösvény kialakítása a Széki-tónál” elnevezésű projektjével. A tavasszal befejeződő kivitelezés számos olyan elemet tartalmaz, mely fellendítheti az amúgy is jelentős horgászturizmust és kiváló célpontja lehet a családi kirándulásoknak.

Dolfinger Mátyás egyesületi elnök a vezetőség tagjaival az elmúlt öt évben sok olyan fejlesztést hajtott már végre, mely vonzóvá tette a vendéghorgászok számára is a Széki-tavat, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a vírushelyzetben is 12 ezer fölötti napijegyet értékesítettek 2020-ban. A projekttel pedig egy minden igényt kielégítő, fejlett infrastruktúrával rendelkező halőrház is rendelkezésre áll majd, ahol a rendezvények és a képzések is magas színvonalon valósíthatóak meg. Több mint 93 millió forintot nyert az egyesület a Területfejlesztési Operatív Program keretében, melynek fő attrakciója a családbarát környezet megteremtése, és az akadálymentes horgászhelyek létrejötte. Ennek érdekében kapcsolódtak a devecseri járás, mint leghátrányosabb helyzetű térség fejlesztési programjához, hogy hozzájáruljanak a gazdaság élénkítéséhez, a turizmus fellendítéséhez. A területen az egyesületnek nem volt földtulajdona, így a Bakonyerdő Zrt.- vel, a magyar állammal és a helyi földtulajdonosokkal történt egyeztetések és megállapodások után kezdődhetett csak el a kivitelezés.

Télre leengedik a tó egy részét..

Kereskedelmi és vendéglátó funkcióval bővítik a halőrházat, a fenntarthatóság érdekében az épület energetikai korszerűsítését is magában foglalja a projekt. A felújított halőrháznál a régóta vágyott parkolók kialakítása is megvalósul. A horgásztó partján kerékpáros tanösvényt alakítanak ki, ahol a tó, valamint a Somló környékének az élővilágát fogják bemutatni. Ez jó lehetőség lesz iskolás- és óvodás csoportok fogadására. A kiülőkkel, pihenő helyekkel, játszótérrel ellátott tanösvény kiváló célpontja lehet családi kirándulásoknak, összejöveteleknek. A tó partjára ezek mellett új csónakkikötőt is létesítenek, a könnyebb és biztonságosabb megközelítés érdekében. Az egyesületi tagok számára 10 új csónakot is vásároltak, az idelátogatóknak pedig 20 új kerékpárt, melyek bérelhetőek lesznek a kirándulók számára. Aki kerékpáron szeretné körbejárni a tavat tavasszal már megteheti, hiszen egy mobiltelefonos applikáció is segíti majd a biciklik bérlését. Az egyesület a nagycsaládosokra is gondolt, több gyermek- kerékpárt is szolgálatba állítanak. Számos nagy sikerű programot tartanak évente, a legnépszerűbb a családi nap, melynek lebonyolításához fedett tér áll rendelkezésre, ahol a horgászversenyek eredményhirdetése is időjárástól függetlenül lebonyolítható. Mindezek mellett egy rendezvényterem kialakítását és egy irodahelyiség elhelyezését is tervezték a projektben.

A teljes tópartot szeretették volna átjárhatóvá tenni, ezért a vízbefolyó fölé a Csigere-patakra egy 3,5 tonna teherbírású fahíd készül, mely nagyban megkönnyíti majd a biztonságos lehajtást a 8-as számú főútról. Kiemelt feladatának tekinti az egyesület a vízparti élővilág és a halállomány megóvását, ennek érdekében felvették a kapcsolatot a tihanyi Limnológiai Intézettel, mely a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontja a Balatonon, hogy a legújabb kutatások szerinti módszerekkel vegyék fel a harcot az algásodás ellen.

A 68 hektáros terület a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) felmérése szerinti népszerűségi listán a TOP 5-ben foglal helyet. Az egyesület kiváló munkájának tanúbizonyságául álljanak itt a számok, az elmúlt öt évben 489 tonna halat telepítettek mintegy 347 millió forint értékben 1200 fős a taglétszámuk, ebből több mint kétszáz fő a gyermekhorgász. Részükre már biztosítottnak látják a környezettudatos szemlélet és viselkedéskultúra átadását, mely kiemelt helyet foglal el az egyesület céljai között. A közeljövőben még több idelátogató győződhet majd meg a terület adta nagyszerű lehetőségekről, és a vírushelyzet után számtalan program is várja majd az érdeklődőket a megújult környezetben.

V.H.A.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply