Közérdekű témákról közérthetően

Gyuris Mónika és Mező Jánosné üdvözölte a jelenlévőket Fotó: Györkös

Az Ajkai Rendőrkapitányság az Idősek Világnapja alkalmából előadássorozatra hívta a nyugdíjasokat a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központba, hogy együtt szerezzenek ismereteket, vagy frissítsék fel tudásukat a vagyonbiztonság, a hulladékgazdálkodás és téli felkészülés témakörében. Mivel számtalan rendezvény volt a napokban, így a vmk-ba csak úgy két tucat érdeklődő látogatott el, pedig az előadók ténylegesen hasznos információkkal szolgáltak.

A családias létszámú közönséget Gyuris Mónika rendőr főhadnagy kiemelt megelőzési főelőadó köszöntötte a színházteremben, akitől a szót Mező Jánosné vette át. A Diabetesz Klub vezetője a megelőzés fontosságára hívta fel társai figyelmét és hangsúlyozta, hogy az előadásokon hallottakat fogadják meg a jelenlévők.

Gaál Csaba címzetes rendőr őrnagy, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának kiemelt főelőadója a vagyonvédelemről beszélt

Jó tanácsokból valóban nem volt hiány a programon. Elsőként Gaál Csaba címzetes rendőr őrnagy, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának kiemelt főelőadója beszélt a vagyonbiztonságról és azokról a praktikákról, amelyekkel megelőzhetővé, vagy kivédhetővé válnak a lopások, átverések. Egy, a veszprémi vásárcsarnokban készített videót is bemutatott a szépkorúaknak, amit közösen elemeztek ki. A humort sem mellőző előadásból leszűrhették a jelenlévők, hogy nyitott kosárban, vagy bevásárlókocsiban nem érdemes pénztárcát tartani, helyette főleg télen a kabát belső zsebe lehet a megfelelőbb, vagy a maguk előtt tartott cipzáras táska. A rendőr azt is hangsúlyozta, hogy csak olyan iratokat vigyenek magukkal az idősek, amelyek ténylegesen szükségesek (TB-kártya, személyi, buszbérlet) a pénz mellett. Tehát anyakönyvi kivonatot és horgászengedélyt ne, mert ha megtörténik a baj azokat is újra kell csináltatni, ami nemcsak drága, hanem plusz macera is. A közös beszélgetéssé alakult bemutatóból az is nyilvánvalóvá vált, hogy alkalom szüli az esetek nagy százalékában a tolvajt és az alkalmat mi magunk teremtjük a figyelmetlenségünkkel. Leszögezendő, hogy a közművek sosem akarnak a lakásnál pénzt váltani és a telefonos nyeremények jelentős része is átverés, ezért a talpraesettség minden élethelyzetben fontos.

A vagyonbiztonság átbeszélése után Vági Károly, az Avar Ajka Nonprofit Kft. közterület fenntartási üzemvezetője a hulladékgyűjtést mutatta be részletesen a jelenlévőknek, a kidobni kívánt szeméttől egészen az újrahasznosítás végéig. Beszélt a cég hatvan éves történetéről, feladataikról, amelyekbe a hulladékgazdálkodás mellett a közterület-fenntartás és a síkosság mentesítés is beletartozik és ismertette a hulladékpiramis elemeit. Felhívta az idősek figyelmét arra, hogy próbáljanak meg kevesebb nejlonzacskót használni és a felesleges, de még használható holmikat ne dobják ki, hanem adják vagy ajándékozzák tovább, hiszen másnak még jól jöhet. Az ismételt felhasználás (például dunsztosüvegek) és az újrahasznosítás, komposztálás is előkerült, illetve a szelektív szigetek megfelelő használata. Vági Károly cáfolta azt a tévhitet, hogy a szelektív hulladékot összeöntenék, hiszen ők a különválogatással, bálázással tudnak profitot termelni, ezért sem érdekük a mindent egybe elv. Elmondta, hogy több egyforma autójuk is van, amelyeknek csak a rendszáma különbözik, ez zavarhatja meg a lakosságot. A telephelyükön ellátott feladatokat videóval is illusztrálta.

Minden, amit a hulladékgyűjtésről tudni kell – Vági Károly előadásában

Utolsóként dr. Fazekas Magdolna szakgyógyszerész a téli időszakra való felkészülésről beszélt az egészség szempontjából az időseknek. Néhány szót ejtett az elején a réteges öltözködés fontosságáról, majd áttért a meghűlés megelőzésére. Hangsúlyozta a megfelelő C-vitamin bevitelt, ami jobban felszívódik, ha a tablettákat gyümölcs mellett veszik be. Beszélt a grapefruitmag kivonatról is, ami nem az immunrendszert erősíti, de antibakteriális hatása miatt mégis jól jöhet otthon, akárcsak a kalcium, ami nem ment meg senkit az allergiás reakcióktól, de hozzásegít a tünetek csökkentéséhez. A gyógyszerész szerint érdemes a gyógynövényekkel is barátságot kötni, hiszen a megfelelő időben alkalmazva jó szolgálatot tehetnek. A köhögés csillapítására alkalmas a lándzsás útifű és a gyömbér is, de a vöröshagyma és a fokhagyma jótékony hatásairól sem szabad elfelejtkezni, vagy a csipkebogyó és a kamilla főzetről, tanácsolta a gyógyszerész, aki szerint a gyógycukorkáknak is megvan a maga haszna, de mivel csak rövid ideig hatnak, így csak pillanatnyi tünetkezelésre jók, mondjuk egy színház alatt, ha valaki nem akarja köhögéssel zavarni az előadást.

Comments

comments

Be the first to comment

Hozzászólás