A Tó Vendéglőben gyűltek össze az egykori Városgazdálkodási Vállalattól nyugdíjba ment dolgozók október 3-án, hogy megünnepeljék klubjuk fennállásának 10. évfordulóját. Zékány Lajosné klubvezető örömmel emlékezett vissza a megalakulás perceire, hiszen még aktív dolgozóként tette egykori munkatársainak az ígéretet, ha nyugdíjas lesz, szívesen elvállalja a klub irányítását.
Az egykori alapító tagokból már nem lehetett mindenki jelen, így az ő emlékükre mécsest gyújtottak az ünnepség kezdetén. Az első összejöveteleiket még különböző vendéglátó helyeken tartották, aztán később otthonra találtak a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ József Attila utcai épületében. Időközben beléptek az Életet az éveknek Ajkai Nyugdíjas Klubok Egyesületébe, így megnyíltak előttük a pályázati lehetőségek, hiszen addig csak a klubtagok által fizetett tagsági díjból működtek.
Zékány Lajosné aktivitását, jó szervezőképességét jelenleg az egyesület elnökségében is kamatoztatja, és ő Ajka város egyik delegáltja az országos nyugdíjas parlamentben. Az elmúlt 10 évben sok jelentős esemény történt a klub életében, összefoglalni sem lehet, mennyi kiránduláson, színházi előadáson, kiállításon jártak, hogy idős korban is aktívak és érdeklődőek maradjanak a klubtagok, megőrizzék szellemi frissességüket. A klub összejöveteleire minden alkalommal egyik tagjuk a kedvenc versével készül, amelynek kapcsán aztán sok minden szóba kerül, életről, családról, érzésekről, a világ dolgairól.
Az összejövetelen Vallerné Horváth Andrea, az Életet az éveknek Ajkai Nyugdíjas Klubok Egyesületének elnöke díszoklevéllel köszönte meg a klub hathatós tevékenységét, mellyel tíz éve segítik az egyesület munkáját. Lévai Sándorné Losoncy Leila Kellenek az ünnepek című költeményével üdvözölte klubtársait, Pálla Tiborné pedig a tagok nevében méltatta Zékány Lajosné klubvezetői tevékenységét. A délután a születésnaposok megünneplésével folytatódott, majd Orbán Sándorné vehette át klubtársaitól az ajándékot az Idősek Világnapja alkalmából. Az estébe nyúló jubileumon a fotóalbum lapozgatása közben számtalan emlék, élmény került elő, melyek tovább fokozták az ünnepi hangulatot, és inspirálták a klubtagokat a következő 10 év feladataira.
V.H.A.
Leave a Reply