Schwartz Béla polgármester – az országoshoz hasonlóan – “változónak” értékeli a város helyzetét, de úgy gondolja, minden aktuális intézkedés megtörtént az ajkaiak biztonságérzetének megteremtéséhez. Mint közismert, a legutóbbi közgyűlés “különleges jogokkal” ruházta fel a város első emberét, azaz egy személyben dönthet olyan kérdésekben is, amire néhány nappal ezelőtt még testületi felhatalmazásra volt szüksége. Ezekkel a jogokkal azonban koránt sem kíván visszaélni, csak a veszélyhelyzettel kapcsolatban azonnal meghozandó döntéseket tervez, nem úgy, mint más városok polgármesterei, akik a helyzet adta lehetőségeket képviselőtársaik illetményének csökkentésére és párttársaiknak osztogatott kinevezésekre használják fel…
A polgármester szerint az óvodák és bölcsődék, valamint a családsegítő szolgálat továbbra is ki tudják elégíteni a velük szemben támasztott követelményeket, de nehézségek később sajnos adódhatnak.
A járványhelyzettel kapcsolatos intézkedések zöme a kormányra hárul, így helyben csak ehhez képest kisebb jelentőségű döntések születhetnek. Az információk legnagyobb része (például hány fertőzött van Magyarországon, vagy hányan vannak éppen karanténban Ajkán) is a kormányhivataltól származik.
Zökkenőmentesen folyik az idősek ellátása és sokan jelentkeznek önkéntes munkára is. Magánszemélyek mellett gazdasági társaságok is jelezték “tettrekészségüket”, a Bock Hungária dolgozói például maszkok varrását ajánlották fel.
Tájékoztatott a polgármester bennünket arról is, hogy a hivatal jelenleg “félgőzzel” megy, az ügyintézők elsősorban a telefonos ügyintézést preferálják, többen közülük otthon dolgoznak.
Kijárási tilalom elrendelése a polgármester szerint nincs a láthatáron, az a város életének megbénulását, “Ajka végét” jelentené. De a város egyébként sem izolálható a környezetében zajló eseményektől.
Schwartz Béla úgy látja, hogy a város lakói felelősen viselkednek, betartják a kormány utasításait és az egészségügyi rendszabályokat és a jelek szerint a családok és közösségek is összefognak, segítik a kiszolgáltatott embertársaikat, ezért köszönetet érdemelnek. Ez biztató arra az időre nézve, amikor a jelenleginél rosszabb helyzet állhat elő.
Leave a Reply