A karate sport legutóbbi versenyét november végén rendezték Dombóváron „zárt kapuk” mögött tizenegy klub részvételével, ahol az ajkai egyesület tagjai is ismét megmérették magukat, méghozzá sikerrel.
A koronavírus járvány ugyan megnehezíti a versenysportolók életét, hiszen mind az edzéseken, mind a tornákon jóval több szigorú szabálynak kell megfelelniük, de ez nem szegi a kedvüket, hiszen a korlátozások ellenére még mindig lehetőségük van űzni kedvenc sportágukat, ezáltal egy kicsit feltöltődni, kikapcsolódni, ápolni a baráti kapcsolatokat és új élményeket szerezni.
A Sun-Dome SE kollektívája is azt vallja, hogy amíg edzhetnek, sőt mi több versenyezhetnek is (valamilyen formában), addig nem lehet okuk a panaszra, ez pedig mentálisan és testileg is frissen tartja őket. Ennek pedig jó hasznát veszik a hétköznapokban.
Takács Miklóstól, az egyesület elnökétől megtudtuk, hogy Dombóváron a korábbi hagyományokat folytatva, erőnléti (fekvőtámasz, felülés és békaügetés) számokban, továbbá egyéni formagyakorlatban és küzdelemben mérhették össze tudásukat a jelenlévők, bizonyítva ezzel azt, hogy ki milyen fizikai és technikai felkészültséggel rendelkezik ebben a kritikus időszakban.
– A színvonalas és nagyszerű hangulatú összecsapásokat követően a legeredményesebbek jutalma egy-egy serleg volt, melyet Shihan Juhász Ferenctől (7 danos shotokan karate mester – a szerk.) a barna- és feketeöveseknél Erdélyi Virág, a Sun-Dome versenyzője vehetett át, aki 3 aranyat és egy bronzot szerzett. Horváth Márton 3 arannyal és egy ezüstéremmel térhetett haza, Somogyi Bence egy arannyal gazdagodott, Horváth Árpád pedig egy ezüstérmet gyűjtött be a programon. Úgy gondolom, hogy az eredmények fényében méltán mondhatom, hogy kis csapatunk ismét jól szerepelt, gratulálok egyesületünk tanítványainak – fogalmazott az elnök, aki bízik benne, hogy a későbbiekben lesz lehetőségük versenyzésre.
Leave a Reply