Ajkán a hatvanas években az Alumínium Természetjáró Szakosztályából nőtte ki magát a tájékozódási futás, amely olyan atlétikai jellegű futósport, ahol térkép és tájoló segítségével, ellenőrzőpontokat érintve teljesítik a kijelölt távot a terepen. Az nyer, aki nem véti el a pontokat és a legrövidebb idő alatt teljesíti a rajt és cél közötti távolságot, amely versenyenként változó.
Nem véletlen, hogy az ajkai természetszeretők is megalakították a futó szakosztályt, hiszen a Kab-hegy lankái izgalmas felfedező terepnek bizonyultak. Gombkötő Zsuzsannát is megérintette ez a sport, amikor egy túrázás alkalmával versenyt is szerveztek és egy hiányzó tag helyére beugrott. Ettől kezdve egész életét átversenyezte és még napjainkban, 72 évesen is felhúzza a futócipőt. A város sportbarátai számára nem ismeretlen a Gombkötő név, hiszen két bátyja is sportolt. István atletizált és focizott az Aluban, László súlyemelő volt.
Hogyan sajátítottad el a számodra akkor még ismeretlen tájfutás alapjait?
– Amikor elkezdtem, akkor még csak hírét hallottam ennek a sportnak. Tudtam, hogy a skandináv országokban tradíciója van ezeknek a versenyeknek, és a legtöbb világbajnokot ők adják. A katonai térképek nyilvánosságra hozatala tette lehetővé a sportág elterjedését. Majd 1961-ben megalakították a Nemzetközi Tájékozódási Futó Szövetséget, amelynek Magyarország is tagja lett, de itthon még nem volt meg a szakmai háttér. Tehát kezdetben, ha eredményesek akartunk lenni, akkor autodidakta módon kellett elsajátítani. Megtanultuk a tájoló használatát, a térképolvasást és megtapasztaltuk a terepfutás buktatóit.
Tapasztalatodat később a fiatalabb generációnak át tudtad adni?
– Nevelőedzőként és versenybíróként is dolgoztam a több, mint fél évszázad alatt. Rövid ideig tanítványom volt a húgom Csilla. Neveltjeim közül többen országos bajnokságot nyertek és bekerültek a különböző válogatott keretekbe. Bánki Zoltánt, Vajda Balázst, Szabó Andrást és Attilát említhetném meg közülük, akik napjainkban is versenyeznek. Szerettem volna mindkét gyermekemnek átadni ezeket az ismereteket, de sajnos kisebbik fiam az asztmája miatt nem lehetett tájfutó, nagyobbik fiam viszont elsajátította ennek a sportnak az alapjait és hobbi futóként egy-egy versenyen napjainkban is elindul.
Férjed viszont ugyanúgy versenyez, mint te.
– Igen. Vele a tájfutás révén ismerkedtem meg, még aktív versenyzőként, de mostanság a szeniorok között próbálkozunk mindketten és együtt járjuk az országot. Élmény számunkra, amikor a közös eredményhirdetések alkalmával együtt állhatunk a dobogón. Ilyen volt idén a Kalocsa kupán, amikor a 70 év feletti korosztályban Németh Jenő, a férjem a dobogó harmadik fokára állhatott fel, ugyanakkor én a legmagasabb fokát foglaltam el.
Mi késztet arra, hogy esőben, hóban, fagyban, kánikulában még hetvenen túl is versenyezzél?
– Ez eléggé összetett dolog, hiszen nem feltétlenül a versenyeken elért eredmény ösztönöz. Nekem a szabadságot jelenti a mozgás. Addig érzem önállónak magam, amíg szabadon mozoghatok. Nincs annál jobb érzés, amikor teljesítek egy nehéz pályát. Mellette a természet szeretete, az élmény, hogy olyan ismeretlen helyekre eljutok, amelyekre országutak nem vezetnek. Pluszként ennyi idősen is javítja a problémamegoldó képességet, és nem csupán az agyműködést serkenti, a futás fittebbé is tesz.
Volt olyan említésre érdemes élményed, amit csak a versenyzésnek köszönhetsz?
– Számos élmény közül példaként elmondom, hogy a hatvanas évek végén gyakran rendeztek versenyt Kőszegen és Sopronban, a határsávokban, a vasfüggönynél. Ilyenkor mindig kaptunk egy hivatalos igazolást, hogy jogosan tartózkodunk a területen. Ezt alkalmanként az ott szolgálatot teljesítő katonáknak be kellett mutatni. Nem egyszer lovas katonák ellenőriztek bennünket.
Mennyit kell edzened, hogy karban tartsad napjainkban is a kondíciódat?
– Aktív versenyzésem idején heti háromszori edzésem volt. Napjainkban már csupán hetente egyszer teljesítem a felkészülési kört, versenytől függetlenül, amely a Molnár Gábor Parkerdőben, az Ajkai Bányászati Múzeum felett lévő területen található. Itt mérem az időt, ami jelzi a kondícióm pillanatnyi állapotát. Persze stopper nélkül, a fáradtságom is utal a fizikai állapotomra.
Milyen versenyeken veszel részt mostanság?
– A szeniorok között a 35 év felettiek versenyezhetnek különböző nehézségi pályán életkortól függően. Alföldtől az Alpokaljáig éves szinten átlagban 15 versenyen indulok, jelenleg a 70 év feletti korosztályban. Legjelentősebb minden évben a Hungária kupa. Idén Mórahalom térségében rendezték meg a versenyt 13 ország részvételével. Európa legjava indult ezen a megmérettetésen, közöttük a már említett skandináv országok. Itt összetettben megszereztem az első helyezést.
Mi az, ami az elmondottakon túl e sportágnál tart?
– A tájfutók tábora egy nagycsalád, ahol mindenki ismeri a másikat és örül az elért idejének. Ebben a körben nem csupán az eredmény számít, hanem a mozgás és a természet szeretete. Már egy ideje az élményért versenyzem én is. Jó látni, hogy a járni tudó kisgyerektől az aggastyánig minden korosztály fut az egészséges életért. A szenior világbajnokságon például indult egy 90 éves hölgy. Kellemes benyomás volt vele találkozni, élménybeszámolóját meghallgatni. Mindezen túl személy szerint, ha kihagynám a heti edzést és a versenyeket, akkor sokkal szegényebb, üresebb lenne az életem.
Zsuzsa Ajkán az első tájfutó generáció utolsó hölgy tagja, aki a háta mögött hagyott sok évtized alatt próbára tette tájékozódó képességét, kitartását olykor szinte járhatatlan terepen és közben hírét vitte városunknak. Kívánjuk, hogy még sokáig legyen hozzá egészsége!
Leave a Reply