Március óta információk sokasága jutott el az emberekhez az ismeretlen vírusról, amellyel kapcsolatban az a mondás járja, hogy kétféle ember létezik jelen pillanatban a földön, aki már elkapta a koronavírust és, aki ezután fogja elkapni.
Ennek okán olyan stratégiát dolgoztunk ki, hogy mindent elkövessünk annak érdekében, ha lehet, mégse kapjuk el. A családban egyikőnk sem egészségügyi dolgozó, így a rendelkezésünkre álló információk közül a józan ész diktálta elveket követtük, amelyeket most megosztunk az olvasóval, hátha segítünk azokon, akik ezután kerülnek szorult helyzetbe, akiknek az ajtaján ezután kopogtat a Covid-19.
A megelőzés időszakában betartottuk az alapszabályokat. Kerültük a közösséget, a társas együttlétet, önkéntes karanténban voltunk, ha meg kellett szakítani, akkor betartottuk a kellő távolságot, maszkot tettünk fel és gyakran használtuk a fertőtlenítőszereket. Immunrendszerünket megerősítettük (C és D- vitaminnal). Sajnos a kötelességeket is teljesíteni kellett, így egyikünknek be kellett járni a munkahelyére, ahol a feladatok jellegénél fogva nem lehetett betartani a távolságtartási korlátokat, így csak a szerencsében bízhattunk, hogy mindenki felelősségteljesen védi a másik egészségét, ha véletlenül el is kapja, akkor sem terjeszti tovább. Már tudjuk, hogy nem így történt. Egyénileg hiába követtünk el mindent, sajnos a vírus megérkezett a munkahelyre, így hozzánk is hazakerült.
Elkeseredésünkben most már élesben a túlélési taktika kidolgozása volt a következő feladat, mivel egyéb súlyos alapbetegségeink is vannak (cukorbetegség, magas vérnyomás). Kettéosztottuk a lakást (tudjuk, ezt nem mindenki teheti meg). Külön fürdőt használtunk a tisztálkodásra. Evőeszközöket, poharakat nem kevertük össze. Külön szobában aludtunk. Rengeteget szellőztettünk. Gyakran cseréltük az ágyneműt, a hálóruhát, a törölközőt. Drasztikusan felemeltük a vitaminadagokat. Minimum három liter folyadékot fogyasztottunk el naponta (tea, erő- és húsleves, víz, üdítő, limonádé), abban a reményben, hogy kiürül a szervezetünkből ez a kór. Ami pedig a legfontosabb volt, az ágynyugalom tíz napon keresztül, amikor kerültük a hanyatt fekvést. Ha a láz 38 fok fölé ment, akkor lázcsillapítót vettünk be, fejfájást vizes törölközővel és fájdalomcsillapítóval enyhítettük. Sajnos alvás napokig nem volt. Tíz kilótól szinte az első héten megszabadultunk. Ha már tudtunk étkezni, akkor változatos ételeket fogyasztottunk. Talán az elkülönítésnek köszönhetően, csak az egyikőnk szervezetét támadta meg drasztikusan ez a nyavalya.
Nagy fájdalmakat, rosszulléteket, köhögési rohamokat, levegőhiányt, gyakori hallucinálást követően lassan, nagyon lassan elkezdődött a gyógyulás folyamata. De lazítani nem lehetett. Első egyórás fennlét után újra jelentkezett a láz. A higiéniás szabályokat továbbra is tartottuk. Nagyon lassan két hét után kezdett visszaállni az élet a megszokott kerékvágásba. Fontos volt a fokozatosság, így talán kijelenthetjük három hét után, hogy túléltük. Csak ajánlani tudjuk mindenkinek, akit elkapott ez a betegség, hogy ne lazítson, mert nagyobb baj lehet, főleg a veszélyeztetettek körében.
Tapasztaljuk, hogy nem mindenkire hat egyformán ez a betegség. Van, aki szinte észre sem veszi, de vannak sajnos olyanok is, akik nem tudnak megbirkózni vele. Mi magunkra voltunk hagyatkozva. A tesztelésen kívül szakember nem is látott bennünket.
Azért hálásak vagyunk, mert „civil” segítségeink voltak a bajban, amikor minden hitünket elvesztettük, akkor megcsörrent a telefon, kopogtattak az ajtón, jött egy kedves e-mail, egy SMS. Megállt egy autó a ház előtt. Figyelmes, biztató szavak kíséretében érkeztek a csomagok, a segítő felajánlások, a gyógyszerek. Támogatott bennünket a rokon, a szomszéd, a munkatárs, az egyesületi tag, a képviselő, a jó barát.
Talán ettől is jobb volt a közérzet, a fájdalmak is enyhültek. Hogy is mondta Luther? – „Ha a felebarátomnak szüksége van rám, nem fogom elkerülni sem a helyet, sem a személyt, hanem önként odamegyek hozzá, és segítek neki.”
Legközelebb talán ránk lesz valakinek szüksége! Akkor mi is megyünk és segítünk!
Leave a Reply