A Paddy & The Rats-et 2008-ban alapította Paddy énekes-dalszerző, Vince basszusgitáros és Joey gitáros.
Hamarosan három új taggal bővült a zenekar: Seamus (dobok) és két igazi autentikus ír hangszeres, Sonny (harmonika) és Sam (hegedű, ír furulya, bendzsó és duda). 2012-ben Sonny helyét Bernie vette át. A zenekar a kocsmazenét vegyíti a punkkal, megfűszerezve kelta elemekkel és a kalózok és matrózok világát idéző hangulatokkal.
Első albumuk – a Rats On Board – 2010. márciusában jelent meg a Nordic Records gondozásában, fizikai formátum mellett az Itunes-on és az Amazonon is elérhető. A második lemez a Hymns for Bastards címet kapta, és 2011. tavaszán jelent meg. A harmadik, a Tales From the Docks pedig 2012. decemberében. Mind a zene, mind pedig a szövegek táncolásra és (sör)ivásra késztetik a hallgatót, legtöbb daluk kocsmai történeteket mesél el (Fuck You I’m Drunk, We will Fight, Pub’n Roll).
A negyedik lemez – Lonely Heart’s Boulevard – 2014. szeptemberében látott napvilágot, és már szélesebb zenei skálán mozgott: a szokásos Paddys dalok mellett megtalálhatunk rajta populárisabb, új-folk dalokat, amelyeket például a Mumford and Sons és a Passenger inspirált, és a zenekar sötétebb, depressziósabb oldalát is megmutatják.
Tavaszi turnéjuk keretében április 16-án Ajkán lépnek fel a Rakétában.
Az esemény facebook oldala: https://www.facebook.com/events/1544984922492840/
Leave a Reply