„Flórián kegyelme őrizzen titeket tűzvésztől és más bajoktól” hirdeti a tósokberéndi Szent István király templom kisharangjának a felirata latinról magyarra fordítva, amelyet Holzbach Sebestyén öntött Győrben 1774/75-ben.
Közel 250 évvel ezelőtt bizonyára nem gondolta a Berénden élő mintegy 500 lelket számláló közösség, hogy ennyi év távlatában hagyományt fognak teremteni az egyházközségnél Szent Flórián napja (május 4.) környékén megrendezett szentelés alkalmával. Ismeretes, hogy 1999 óta a tűzoltók világnapjaként jelölik ezt a napot. Mivel a tűzoltó laktanya Tósokberénd bányásztelepi részén található és a falu egyik védőszentje Szent Flórián, ez is indokolja az eseményt.
Kezdetekben német, majd szláv nyelvterületen is nagyrabecsüléssel emlékeztek többek között a tűzoltók védőszentjeként ismert Szent Flóriánra. Magyarországon főként a németek betelepítése után terjedt el az iránta érzett tisztelet. Kiváltképpen azért, mert egy alkalommal imádságának köszönhetően kialudtak egy ház égő lángjai.
A vasárnapi szentmise után április 22-én a tósokberéndi római katolikus templom melletti téren felsorakozott a tűzoltóság 14 munkatársa és három járműve. Bakos Frigyes esperes, tb. kanonok, plébános e jeles napon megáldotta, isteni gondviselésbe ajánlotta őket és a mindenkori szerencsés megérkezésért könyörgött. Az éppen munkájukat végző távol maradottakról is megemlékezett. Jó szolgálatot kívánt mindnyájuknak, majd a szentelés után a tűzoltókat személyesen is üdvözölte.
Leave a Reply