Önkéntes segítőként töltött egy hetet a budapesti Veterán Asztalitenisz Európa bajnokságon Kiss Csenge. Az ország élvonalába tartozó 9 éves asztaliteniszező kiválóan érezte magát. Találkozott több egykori sikeres játékossal, Gergely Gáborral, Klampár Tiborral, Jónyer Istvánnal. Lehetősége volt élőben is nézni a nagyok játékát.
Édesanyja, Szabó Zsuzsanna kérdésünkre elmondta, hogy Csenge minden lehetőséget megragad, hogy fejlődjön, mert tudja, így érheti el a célját, hogy kijusson az olimpiára. A szervezők elégedettek voltak a nagy teherbírású, figyelmes kislány munkájával. Csengét mindenhova be tudták osztani, ugyanis ismeri az asztalitenisz szabályait is.
A hét a munka mellett ismerkedéssel és szórakozással is telt. Az önkéntesek megismerkedtek a SplitT-Ponggal, a ping-pong új ágával szabadidejükben. A fiatal kora ellenére a sportágban már ismertté vált ajkai versenyzőt és edzőjét, Ughy Zoltánt újabb öröm érte, Csengét beválasztották azok köze, akik részt vehetnek augusztus 5-9 között a romániai edzőtáborban.
Leave a Reply