Kábítószer fogyasztása miatt ismét rács mögé került egy többszörösen büntetett férfi.
A 31 éves H. Jánost élete során tizenegyszer ítélték el a legkülönbözőbb bűncselekmények miatt. Ezek között szerepel cserbenhagyás vétsége, valamint lopások. A vádlott még 2021 június végén, a délutáni órákban, az ajkai buszpályaudvaron szívott el egy biofüves cigarettát. Rövid időn belül elvesztette az eszméletét. A mentők bevitték a kórházba, ahol a gyorsteszt kimutatta, hogy a nőtlen férfi szervezetében drog van. A vizelet-mintavétel már egyértelművé tette az amfetamin származékot, ami legtöbb esetben speed néven kerül forgalomba.
A bírósági ítélet így fogalmazott: a vádlott által elfogyasztott kábítószer a csekély mennyiség felső határát bizonyíthatóan nem haladja meg.
Az eljárás során a vádlott beismerte bűnösségét, lemondott a tárgyalás jogáról. Az Ajkai Járásbíróság H. Jánost, mint többszörös visszaesőt, jogerősen nyolc hónap börtönre ítélte. Kimondták, meg kell fizetnie a 129 ezer forintos bűnügyi költséget.
(m. a.)
Fotó: illusztráció
Leave a Reply