Egészségnapra hívta az érdeklődőket a Szociális Szolgáltató és Gondozási Központ szociális étkeztetés szakfeladatának csapata május 6-án a Móra Ferenc utcai telephelyre. Mihályi Melinda, a Szociális Szolgáltató és Gondozási Központ intézményvezetője köszöntőjében megfogalmazta, hogy a kovid óta először rendezik meg a programot. A délutánon jelen volt Dorner László alpolgármester.
Az érdeklődőket, akik soraiban a bentlakásos idősek otthonában élők is helyet foglaltak, Schwartz Béla polgármester köszöntötte, aki elmondta, egészsége érdekében mindenki tartsa be a korszerű táplálkozás szabályait. Éljen mindenki jókedvűen és élvezze az életet.
Dr. Jámbor Imre az étkezéssel az egészségért című előadásában elmondta, hogy élethosszunkat 50 százalékban a génállományunk határozza meg, a másik felét viszont az életmódunkkal tudjuk befolyásolni. Az egészséges táplálkozásnál nem csupán a táplálék minősége és mennyisége számít, hanem az is, hogy mikor és naponta hányszor eszünk. Fontos a rendszeres mozgás, a szellemi aktivitás, például sakkozás, rejtvényfejtés, olvasás, a szeretet, egy elfogadó, jó közösséghez való tartozás, a stresszhelyzetek megfelelő kezelése, a pozitív életszemlélet.
A vendégeket pogácsával, fasírozottal, salátával és gyümölccsel kínálták. A programon elhangzott, a minden diétásnak és táplálékallergiásnak tudnak biztosítani naponta friss alapanyagokból készült, egészséges, változatos és ízletes ételt.
(ta)
Fotó: Tisler
Leave a Reply