Még soha nem vettem részt olyan megmérettetésen, ahol azt próbálhattam ki, hogyan boldogulok idegen nyelven. Ezért izgatottan és kíváncsisággal fogadtam a hírt, hogy egyik osztálytársammal, Aranyos Csengével együtt bejutottam a német nyelvi Országos Általános Iskolai Tanulmányi Verseny megyei fordulójába. Január 20-ától március 10-ig rendszeresen készültünk tanárnőnkkel, Csényiné Berkovics Ildikóval.
Veszprémben 30 hetedikessel együtt vettem részt az írásbeli versenyen. Új emberként tapasztalat nélkülinek számítottam, de a feladatok megoldása után úgy éreztem, sikerült az első akadályokat leküzdenem. Egy hónap múlva kaptam a jó hírt, hogy a megyében első helyen végeztem. Boldog voltam és büszke is egy kicsit, hogy én képviselhetem iskolámat, az Ajkai Bródy Imre Gimnáziumot Szolnokon, az országos fordulóban.
A következő időszakban intenzíven készültünk a tanárnővel. Május 20-án reggel 5-kor indultunk, mivel az út három órás volt és 8 órától lehetett regisztrálni. Apukám vitt minket kocsival. A Szolnoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában rendezték a versenyt, amit a 4. osztályos német tagozatos gyerekek vidám, dalos produkcióval nyitottak meg. Délelőtt 11, délután 10 versenyzőre került sor. Mivel a 15-ös sorszámot húztam, volt egy kevéske szabad időm, amit egy kellemes Tisza-parti sétával töltöttünk. Ebéd után hamarosan behívtak és megszűnt a magyar nyelv használata. Három nagyon kedves tanárnő ült velem szemben. Nem beszélhettem magamról folyamatosan, mert egymás után tették fel a kérdéseiket. Ezután képleírás következett, majd záró feladatként kaptam egy anekdotát, amelynek a tartalmát kellett elmondanom. Majd’ 50 perc után jöttem ki a teremből. Az eredményhirdetés kissé megviselt, mivel csak a 21. helyezést értem el. Vigasztalt, hogy nagyon szoros volt a mezőny, és az írásbeli munkám jobban sikerült a szóbelinél.
Köszönöm a tanárnőmnek a segítséget. A hibáimból tanulni fogok. Legközelebb már tudni fogom, mire kell még jobban figyelnem és több időt fordítanom.
Novák Tamás 7.g
Ajkai Bródy Imre Gimnázium és AMI
Leave a Reply