Az Ajkai Jézus Szíve egyházközség vendége volt a Jézus Királyt ünneplő vasárnapi szentmisén egy fiatal apáca, Gertrúd nővér, aki már négy éve a Zsámbéki Premontrei Női Kanonokrend tagja. A szentmisét a szintén nagyon fiatal, és amikor csak illendő derűsen a hívekre tekintő Östör Dániel káplán celebrálta.
A szertartás középpontjában János evangéliumának 18. fejezetéből a 33-37-ig szóló igeszakasz volt hirdetve és magyarázva, majd a lelkész a szinte mindig mosolygó Gertrúd nővért kérte szólásra. Bizonyságtételében elmondta, hogy miért választotta e hivatást. Már gyermekként voltak ilyen tervei, „mert egy mélyen hívő gyülekezet átimádkozott falú templomába járhatott szentmisékre.” Majd elbizonytalanodott, ám első éves orvos-egyetemistaként újra és végérvényesen bizonyossá lett abban, hogy ez az ő hivatása, így élhet teljes és boldog életet. Így látja a leggyönyörűbbnek e földi világot, kap értelmet a munkája során adható szeretet által az élete. „Megértettem, hogy a hit keretében elhangzó testvérem megszólítás valójában mit is kell, hogy takarjon. Szó szerint kell érteni, és ennek megfelelően élni, cselekedni. Csak is szeretettel fordulni egymás felé, és a bajban segíteni a másikon, erre imákban Isten segítségét is kérve!” Sokan meglepődtek ismerősei közül, hogy ez a mindig vidám, folyton mosolygó leány miért ezt az utat választotta. A most negyedéves egyetemista nővér válasza erre az, hogy így tudja az Istennel a legélőbb kapcsolatot tartani, az emberekért imádkozni és tenni, amint azt Jézus urunk is cselekedte, és kéri tőlünk is. Akkor volna nagy bajban az, aki ezt az elkötelezett élet választja, ha már nem tudna mosolyogni, mondta még a nővér testvér.
A mise végeztével még maradtak a hívek, és a Jézus Szent Szívéről szóló litániát imádkozták el közösen, hogy tenni tudjanak Krisztus segedelmével, a szeretet erejével minden ember békessége, üdvözülése érdekében.
Leave a Reply