Május utolsó vasárnapja köztudottan a gyermekeké, hiszen ilyenkor belefér még egy gombóc fagyi, némi apró ajándék, a plusz nevetés és egy kis rosszalkodás is, ugyanis a szülők biztos, hogy engedékenyebbek ezen a napon, mint máskor. Szerencsére, hiszen gyermeknek lenni igenis jó minden csínnal és „kötelességgel” együtt. (Én ezt vallom közel a harminchoz is – fő az optimizmus!).
Szóval ilyenkor színes-szagos-látványos programkínálat vár minden évben a kis- és örök-gyerekekre, elvégre a hónap utolsó vasárnapja a vidámságról és a közös családi időtöltésről szól. Városunkban sem volt ez másként, ahol idén bizony igencsak sikerült lenyűgözni a nagyérdeműt a visszajelzések alapján, de erre visszatérek egy kicsit később.
Ajkán a Gyermeknap fogalma hat éve fonódott össze a Pöttöm Polgárok Ünnepével, így május 27-én nemcsak az Agóra, hanem a vmk aulája, illetve a Templomdomb is megtelt családokkal, a babakocsiban alvóktól egészen a szépkorúakig. Sorra érkeztek az ünneplőbe öltözött, 2017. április 30. és 2018. április 30. között született apróságok szüleikkel a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központba, akiket az önkormányzat idén hatvanezer forinttal támogatott, hogy segítsék számukra az első lépéseket, az életkezdést.
Az eseményt Schwartz Béla polgármester nyitotta meg, hangsúlyozva, hogy bizony a rendszerváltás óta nem született ennyi gyermek Ajkán, mint most. Egészen pontosan 252, akiket a város polgárává is fogadtak egy diplomával az ünnepség során. A babák apró kezéről festék-lenyomat készült, hogy hitelesítse az okmányt. A családokról fényképet csináltak az Ajkai Fotóklub tagjai a vmk udvarán rengeteg színes léggömb között, – amit hamarosan meg is kapnak – így a nagy nap igazi emlék lehet az apróságoknak és szüleiknek évek múltán is.
A Pöttöm Diplomák átadása előtt tartották a Legbájosabb Pöttöm Polgár online fotóverseny eredményhirdetését is, amelyet lapunk és a Védőháló az ajkai családokért projekt közösen szervezett. 126 bájos pofit láthattak az érdeklődők Facebook oldalunkon, akik közül az első tíz helyezett gyermek részesült ajándékban. (Családi belépővel gazdagodtak a Sobri Jóska Kalandparkba, a strandra, a moziba, vagy éppen fagyijegyet nyertek). Meglepetésként a szerkesztőség és a védőháló munkatársai különdíj mellett is döntöttek, így egy Pöttöm-kisfiú (Csordás Bence) és egy Pöttöm-kislány (Kozma Natasa) is családi Sobri belépőt kapott. Látva az örömöt az arcokon, elmondható, hogy minden nyeremény jó helyre került.
Az apróságok gyűrűjében lapunk több családdal is beszélgetett a városi kezdeményezésről. Minden szülő elismerő szavakkal illette a diplomaosztást és örült az önkormányzati támogatásnak, amit a többség a közeljövőben fel is szeretne használni. Kumli Mihály és Kumli-Benke Krisztina például triciklit akar venni az összeg egy részéből Milánnak (ő lett a Legbájosabb Pöttöm 2018-ban). A Kaiser család nyaralásra fordítja a kapott pénzt, így minőségi időt tölthet együtt a család. Számukra már nem volt újdonság a Pöttöm Ünnep, ugyanis lányuk, Flóra még az elsők között kapott fát anno, így természetesnek tartották, hogy fiúk, Noel is a város polgára lesz, fontosnak tartják, hogy a város elismeri a gyermekeket. Kozmáék szerint Natasának nagy élményt nyújt majd visszanézni később az ünnepség képeit, ők gyermekülést választanak a kicsinek, hogy biztonságos legyen a közlekedés.
A Pöttöm Polgárok Ünnepével egy időben a nagyobbakról sem felejtkeztek meg a vmk és az önkormányzat munkatársai. Gyermeknap lévén a művelődési központ előtti park, az Agóra és még a Templomdomb is igazi játszótérré alakult. Számos kreatív foglalkozás és élmény várta a játékos kedvű kicsiket és nagyokat. A már megszokott légváron, buborékpartin, fa játékokon és kézműves sarkon túl idén számos újdonsággal bővült a kínálat. Az Avar Ajka Nonprofit Kft. standjánál a szelektív gyűjtéssel és persze a fűnyíróval, kukásautóval ismerkedhettek meg a gyerkőcök. Ez a fiúknak jelentett nagyobb élményt. Az óriásszínezőnél vegyesen pingáltak fiúk és lányok. Még a polgármestert is sikerült elvarázsolniuk, így Schwartz Béla is zsírkrétát ragadott, hogy színessé varázsoljon néhány kifakult levelet.
A Karzat Színház népi fajátékokat hozott, hogy ízelítőt adjon a családoknak a régmúlt korok játékaiból, amelyek már majdnem feledésbe merültek. Persze csak majdnem, hiszen kígyóztak a sorok itt is. Az Ajkai Képzőművész Egyesület standjánál festhettek és agyagozhattak a fiatalok, így a kezek garantáltan nem maradtak tiszták a nap végére. (Máskérdés, hogy a vattacukor is színezte a mancsokat).
A Templomdomb igazán extrém övezetté vált, ugyanis a Sobri Jóska Kalandpark animátorai csúszópályát építettek a gyerkőcök legnagyobb örömére. Vidám sikkantások és újra, meg újra felkiáltások töltötték be a fák közötti részt. Néhány óra leforgása alatt nagyjából 250 gyermek csúszott le a közel 50 méteres pályán. A szülők elismerően szóltak az újdonságról, úgy tűnik tényleg mindenkinek a tetszését elnyerte a „nyári csúszkálás”. Közben a Bakonyi Csillagászati Egyesületnél egyre másra törtek ki a színes vulkánok a domb alján, de a napvirsli és a reptethető űrsiklók is nagy sikert arattak, a tudományra vágyó családok körében.
Közben szorgalmasan rótta a köröket a belváros és Csinger között a kismozdony, hogy városnézésre invitálja a megfáradt gyerkőcöket.
A próbákat ügyesen teljesítők a helyszínek többségén mosolygófejes bonokat kaptak. A smiley-kat édességre, fagyira, kürtőskalácsra vagy egy kis légváras energia levezetésre válthatták be a délután során a gyermekek. A nap végére a kuponok többsége elfogyott, ám ez nem befolyásolta túlságosan az ifjúság kedvét, akik feldobódva, az élmények hatása alatt, ragyogó szemekkel idézték fel újra meg újra a legizgalmasabb pillanatokat.
Jó volt látni, hogy ennyi öröm, energia és mosoly fért a napba, ahol a családok végre együtt töltötték az időt. Alkottak, játszottak, nevettek és kalandoztak, így a környék tényleg a boldogság önfeledt hangjaitól vált hangossá, amit a lufik és a finom falatok még teljesebbé tettek. Este fél héttől a Mézengúzok Gyermekzenekar vidám koncertjével zárult a mulatság.
Leave a Reply