Gyakran hangzik fel a világháborús megemlékezéseken a Csak egy éjszakára című vers. A háború borzalmait szemléletesen megfogalmazó, ugyanis azokat átélt szerzőjéről, Gyóni Gézáról azonban ma már keveset tudunk, mivel a második világháború után az elhallgatott költők sorába kényszerült. A nehéz sorsú, szibériai hadifogságban 1917-ben elhunyt költőről Toldi Éva tanár, újságíró tartott előadást Ajkarendeken, a művelődési házban az Ajka várossá nyilvánítása 60. évfordulója alkalmából szervezett 60 órás költészet napi rendezvényen.
A több mint egy órás, nagy érdeklődésre számot tartó eseményen, amely az egész hétvégén át tartó sorozat záróeseménye volt, a helybeliek olvastak fel verseket.
Gyónit az irodalomtörténet korábban a világháború Petőfijeként is emlegette, akinek verseiben a magyar háborús lélek hazafiassága, hősiessége szólal meg, de elmarasztaló kritikát is kapott bőven. Politikai értelemben hol háborúpártisága, hol háborúellenessége miatt támadták, ugyanis a hadi propaganda, amely nemzeti honvédő harcnak tüntette fel a háborút, s gyors győzelemmel biztatta a katonákat, kezdetben őt is fellelkesítette. Hamarosan rádöbbent azonban, hogy a nagyhatalmak területszerző céljaik érdekében odavetették őket a gyilkos fegyverek elé.
A költő életútját végigkísérve hangoztak fel a legjelentősebb versei, a Cézár, én nem megyek, a Magyar katonák dala, az Alexis levele Alexandrához, Levelek a Kálváriáról, Levél nyugatra. Gyóni Géza édesapja evangélikus lelkész volt, aki fiát is papnak szánta. Az ifjú azonban már középiskolásként megmutatta költői tehetségét, s teológiai tanulmányait hamarosan félbeszakította. Korán megjelent első verseskötete. A családjában gyermekként megélt súlyos tragédiákat, Ádám testvérének halálát, majd azt követően édesanyja megtébolyodását, egész életében nem tudta feldolgozni, maga is depresszióba esett. A búskomor ifjú az anyai szeretet pótlékait kereste baráti, szerelmi kapcsolataiban is. Mikor helyét végre megtalálta volna hivatásában és élete társát is bácskai szerelmesében, kitört az első világháború, mely őt és testvérét, Mihályt, Galíciába, Przemyśl erődjébe szólította. De onnan a kezdeti győztes csata után 1915 tavaszán az oroszok szibériai hadifogságba vitték a katonákat. Költeményei vigaszt nyújtottak a túléléshez.
Toldi Éva felidézte a tábori életet is, hogy az embertelen körülmények, az éhezés, a betegségek, a tbc pusztító körülményei között is milyen magas szintű szellemi, művészeti tevékenység bontakozott ki a Monarchia fogolykatonáinak hétköznapjaiban.
Krasznojarszk több tízezer hadifogolynak élete utolsó állomása lett, csak pár százan térhettek vissza hazájukba fogolycserével. Gyóni Géza és Mihály öccse is ebben reménykedtek, de 1917 tavaszán a tbc mindkettejüket magával ragadta. A költő a pusztító láz börtönében írta utolsó versét a betegágya melletti falra egy széndarabbal.
Leave a Reply