Hat ellenzéki párt fogott össze az őszi önkormányzati választásokra. A Közösen Ajkáért Egyesület által támogatott jelöltek július 19-én mutatkoztak be a Városházán.
Schwartz Béla polgármester beszédében elmondta, hogy összefogott az ellenzék és hatpárti együttműködésben indul Ajkán az őszi önkormányzati választásokon. Az összefogásban a Magyar Szocialista Párt, a Demokratikus Koalíció, a Momentum, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Párbeszéd Magyarországért és a Lehet Más a Politika vesz részt.
A pártok megállapodtak abban hogy a Közösen Ajkáért Egyesület jelöltjeként közös jelölteket és listát állítanak az őszi önkormányzati választásokon. Az összefogásnak megfelelően egy polgármester jelöltet és a 10 körzetben induló egyéni képviselőjelöltet támogatnak. A program címe, Mit tehetnék érted? A program elkészült, végleges változatát a kampányindító rendezvényen ismertetik.
A polgármesterjelölt Schwartz Béla, aki közgazdasági egyetemet végzett, okleveles könyvvizsgáló, 17 éve vezeti a várost.
Az egyes számú választókörzet képviselő jelöltje Szele József, a tósokberéndi városrész közösségi életének motorja, aki hosszú ideig az ajkai alumíniumkohóban, majd a kenyérgyárban dolgozott.
A kettes körzetben indul Dorner László mérnök, a Dorner öntöde tulajdonosa, aki a Bányásztelep és Óváros fejlesztéséért, közösségi élete felvirágoztatásáért dolgozik, 2006 óta és jelenleg is önkormányzati képviselő.
A hármas körzet jelöltje Johanidesz Sándor, a Kristályfürdő Kft. cégvezetője, 2002 óta képviselő, jól ismeri a körzetet, bármikor elérhetik a választópolgárok.
A négyes körzetben induló dr. Horváth József jogász végzettségű, 15 éve a város alpolgármestere. A város és választókerülete érdekeit tartja szem előtt munkája során.
Az ötös körzet jelöltje Bujtor Balázs folyamatirányítási mérnök, egykori sportoló, az Ajka Városért Alapítvány tagja.
A hatos körzetben induló Pad Ferenc közlekedési mérnök, szakszervezeti vezető, 5 éve képviselő, számos civil szervezet munkájában vesz részt.
A hetes körzetben indul Ráczné Németh Csilla az Ajka Városi Óvoda óvodavezetője, országosan is elismert szaktekintély. A Babucsa, a Szőlőhegy és a határos területek jelöltje.
A nyolcas körzetben indul Gerencsér Hilda, a Csingervölgyért Egyesület elnöke, a Fekete-Vörösmarty iskola egykori igazgatója, Bódé, Csinger, a Kandó lakótelep, Csikólegelő fejlesztéséért dolgozik, jelenleg is önkormányzati képviselő.
A kilences körzet jelöltje Pék Attila, építőipari vállalkozó 2002 óta képviselő, Ajkarendek és Bakonygyepes civil életének és fejlesztéseinek meghatározó személye.
A tizes körzetben Karnics Miklós a jelölt, a Targonca Trade kereskedelmi vezetője, számos padragi fejlesztés kezdeményezője, aki 16 évig volt a padragi szénbányák dolgozója.
Schwartz Béla köszönetet mondott a pártoknak a támogatásért. Elmondta, hogy együtt fognak dolgozni, együtt vágnak neki az útnak. Kérte, hogy álljanak továbbra is mellettük, hiszen nehéz harc következik. Számítanak a koalícióban résztvevő pártok és a választópolgárok támogatására, hogy folytatódhasson a munka, és ne törjön meg a fejlődés, amit már sokan ismernek és talán szeretnek is.
Leave a Reply