Negyven év. Az ember életében – jó esetben- talán a legszebb kor: letisztult, megállapodott, békés és megértő. Egy művészeti találkozó esetében pedig ennyi alkalom, talán a csodák körébe is sorolható. A ,, Himnusz minden időben” Nagy László Vers- és Prózamondó Találkozó a negyvenedik jubileumát ünnepelte tavaly.
Évtizedeken át találkoztak Ajkán, a költőről elnevezett intézményben versszerető emberek, a kortárs irodalom és kulturális élet jeles alakjai, jóbarátok, akik ez idő alatt egymást tisztelő, segítő, meghitt baráti közösséggé formálódtak.
Az idei együttlét azonban elmarad.Elmarad, mert egy láthatatlan ellenség vírus formájában közénk furakodott, átírta a mindennapjainkat, leszűkítette emberi kapcsolatainkat, lenullázta közösségi együttléteinket.
Készültünk idén is, de az élet ezt most felülírta, így nem maradt más, mint emlékezni a múltra, a teljesség igénye nélkül felidézni fontos történéseket, meghatározó embereket, felemelő vagy éppen megrázó, megrendítő pillanatokat, mert sajnos ebben is volt részünk. Elbúcsúzott tőlünk Nagy András, Nagy László fia, akinek szeretete, figyelme, óvó, gondoskodó tekintete örök hiányként kísérni fog bennünket. Édesapja helyébe a tavalyi évtől lánya, Nagy Borbála Réka lépett, aki könyvszerkesztőként a kortárs irodalmi élet avatott ismerője.
Hasonló űr keletkezett történetünkben Széki Patka László költő és Fábián Lujza könyvtáros, rendező fájdalmas halálával, akik sok éven át a zsűri tagjaként voltak részei életünknek. Sajnos itt kell említenem a nemrégiben elhunyt Üveges Sándor újságírót, népművelőt, aki a kezdetekben szintén elhivatott alakja, motorja volt a találkozónak. Fejet kell hajtanunk Nagy Károly emléke előtt is, aki a művelődési központ munkatársaként, 2000-ben bekövetkezett haláláig, szívén viselte a rendezvény sorsát.
Emléküket megőrizzük.
A találkozó négy évtizedes történetéből én az elmúlt húsz esztendőt tudom megidézni, mert ezen időszaknak szervezőként magam is részese voltam.
Fehér Ildikó színművész a döntnökök elnökeként szinte hazajött intézményünkbe, és látta el a szemünk láttára felnövekvő generációt szeretettel teli tanácsaival, segítő útmutatásaival, a szép beszéd iránti elkötelezettségével.
Az évek folyamán díszvendégként találkozhattunk a kortárs irodalmi és kulturális élet nagyjaival. Járt nálunk az írók, költők képviseletében Kemény Géza,Vathy Zsuzsa, Lázár Ervin, Buda Ferenc, Mezei Katalin, Tóth Erzsébet, Nagy Gábor, Léka Géza, Falusi Márton, Szentmártoni János, valamint Szakolczai Lajos irodalomtörténész, Kósa Ferenc filmrendező, Dóczy Péter és Pálfy Margit színművészek.
Ágh István Kossuth-díjas költő, Nagy László testvére is mindaddig megtisztelt bennünket jelenlétével, amíg egészsége állapota a hosszú utazásban meg nem gátolta.
Kedves és szeretett barátainkká váltak az idők során a zsűri állandó tagjai: Ács Anna muzeológus, Fenyvesi Ottó költő, Gaál Zsigmondné és Paulics István tanár, Horváth Tibor tanár, a Fekete István Irodalmi Társaság elnöke.
Állandó partnerünk volt a találkozó szervezésében Réthy Katalin elnökletével a Nagy László Szellemi Öröksége Alapítvány, akik segítségével a találkozó kísérőprogramjaként elutazhattunk Iszkázra és felejthetetlen délutánt töltöttünk el a Nagy László Emlékházban.
A szülői ház udvarán, az árnyékot adó fák alatt fellépett a Sebő együttes, a Mentés másként trió, a Csavar Színház, a Carmina Danubiana Együttes, Szvorák Kati és Csörsz Rumen István, Bognár Szilvia és Róka Szabolcs, a Vándor Vokál, Kátai Zoltán énekmondó, az Ostinató, a Túlpart, a Misztrál és a Hangraforgó zenekar is. A találkozó értékes jutalmairól is az alapítvány gondoskodott.
S végül, de nem utolsósorban, ejtsünk szót azokról, akik mindig is éltették és jelenlétükkel erősítették, nyomatékosították a találkozó fontosságát, hiszen nélkülük minden jószándékunk ,,bús lekönyöklés” lett volna. Ők pedig a versmondók. Eljöttek hozzánk a hívó szóra, hol többen, hol kevesebben, de a negyven év alatt mindig nyomot, szép emléket hagyva maguk után. Elsőként említem határon túli vendégeinket, a szabadkai Csáth Géza Művészetbaráti Kör tagjait Horváth Emma tanárnő vezetésével. Próbálom visszaidézni mikor is találkozhattunk először, de az emlékek közt valamennyi kutakodásom kudarcba fulladt, mely talán azt is jelentheti, hogy öröktől fogva velünk voltak és szorosan hozzátartoznak történetünkhöz. Hasonló kötelék fűz össze bennünket a gyermekként megismert és előttünk felcseperedő ajkai versmondók közösségével is. Néhányukról had szóljak külön is.
Csabai Anna, aki édesapja Csabai Tibor grafikusművész kiállításmegnyitóin a mai napig szívesen mond verset. Dr. Szabó Dorottya, aki jelenleg a veszprémi kórház orvosaként küzd a koronavírus ellen és látja el a betegeket. Külön köszönet érte, hogy invitálásunkra a tavalyi évben sok elfoglaltsága mellett is visszatért hozzánk, és újra versmondóként köszönthettük körünkben. Cserményi Zsombor, kinek művészetszeretete, érzékenysége semmit nem kopott az idők folyamán, a zene, a színház és az irodalom iránti elkötelezettsége ma is példaadó. Ők mindhárman korcsoportjuk legjobbjai voltak egykor, s emellett még a legnagyobb elismerést jelentő Nagy László-díjat is kiérdemelték a költő versének leghitelesebb, legszebb tolmácsolásáért.
Szintén Krisztina és Battyányi-Nagy Annamária máig aktív versmondók, a Váci Mihály Irodalmi Színpad tagjai. Annamária önálló balladaestjével is járja az országot.Vajai Károlyné, a szépkorúak közösségének kiemelkedő alakja, elkötelezett és fáradhatatlan híve az irodalomnak. A fiatalabb generáció díjazott, sikeres képviselői is kopogtattak szerencsére már az ajtónkon Tóth Zsófia és Bognár Dávid személyében.
Rajtuk kívül is természetesen sokakat őrzünk még a szívünkben. Talán kevesen tudják, hogy egykor Máté Krisztina, televíziós műsorvezetőt is a résztvevők sorában üdvözölhettük.
A versmondók mellett természetesen nagy-nagy köszönet illeti a felkészítő tanárok elkötelezett munkáját, akik nemzedékek során elültették és fáradhatatlanul táplálják a vers és az olvasás iránti szeretetet, időt, energiát nem sajnálva segítik a tehetségeket mindenkor.
,, Hiába fürösztöd önmagadban,
Csak másban moshatod meg arcodat.” – írja József Attila.
Így a költészet napja közelében egyrészt örülök, hogy a mostani rendkívüli helyzetben az interneten élő, vagy archív felvételek formájában jelen van az irodalom, a színház, a zene, a tánc. Most – más lehetőség nem lévén – ennek így kell lennie. De tudjuk, hogy az előadóművészet a velünk együtt születő csodás pillanatok sora, az itt és most műfaja, a jelenidejűség varázslatos terepe. Együttlélegzés, a másik szemébe nézés, összekacsintás, közös élmény, amint Nagy László írja A küldetés című költészet napi megnyitójában:
” Félszárnyú madár a költészet, ha nincs közönsége. Ezt alázattal mondom, de kihívó meggyőződéssel állítom, hogy költészet nélkül nem jut el az ember az eszményi jövőbe, amiről nemcsak a költők álmodoznak. Költészet nélkül csak félszárnyú lenne az emberiség.”
Bábics Valéria
Leave a Reply