A KK Ajka NB I/B-s férfi csapata a Szigetszentmiklósi KSK otthonában mérkőzött meg a bajnoki pontokért október 25-én.
Az ajkaiak négy játékosukat sérülés és betegség miatt nem tudták nevezni a mérkőzésre, így három kapussal és kilenc mezőnyjátékossal vágtak neki az összecsapásnak. Ennek ellenére remekül kezdték a találkozót, a kilencedik percben már 1-5 szerepelt az eredményjelző táblán. A miklósiak azonnal időkéréssel reagáltak, de a fegyelmezetten játszó vendégeket ez sem zavarta meg, sőt még tovább növelték a különbséget (3-9).
A vendégek hálóőre, Vikor Ferenc nagyszerű napot fogott ki, szinte megbabonázta a hazai játékosokat, akik nehezen találtak be az ajkai kapuba. A szervezetten játszó ajkaiak biztos előnnyel mehettek a pihenőre.
A második félidőben is fegyelmezett maradt a vendégek védekezése, Vikor Ferenc közel 50 százalékos teljesítményt nyújtott (még gólt is lőtt!), aminek köszönhetően kilenc gólosra duzzadt az előny (13-22). A hazaiak ezt követően egymás után háromszor is betaláltak és megpróbáltak közelebb kerülni a vendégekhez (16-22). Ekkor Tréki Tamás edző kért időt, megnyugtatta csapatát, ami után ismét hét gólos lett a különbség (17-24). A hátralévő időben már nem történt változás, így megszerezte első idegenbeli győzelmét a KK Ajka.
A sérülések miatt megtizedelt, de nagyon céltudatosan és nagy szívvel küzdő ajkaiak megérdemelten szerezték meg a két bajnoki pontot.
Szigetszentmiklósi KSK – KK Ajka 21-28 (7-15).
Leave a Reply