Aggasztó hírek érkeznek a környező országokból és ismét nő itthon is a koronavírus fertőzöttek száma. A szomszédos Pápán gócpont alakult ki. Az iskolák már kaptak ajánlásokat arra, hogyan törekedjenek a megelőzésre. A vállalkozások is felkészültek. Aki tud, otthonról homeoffice-ban végzi a veszélyhelyzet idején a munkáját. Mit tesznek azok a vállalkozások, amelyek nem állhatnak le? A közszolgáltatásoknak folyamatosan működniük kell, és a piaci szereplőknek is teljesíteniük kell a megrendeléseket. Összeállításunkban ennek jártunk utána.
– A Veolia-csoport üzletágai stratégiai jelentőségű szolgáltatásokat nyújtanak, kritikus infrastruktúrákat üzemeltetnek, éppen ezért munkavállalóinak felelősen kell viselkedniük, krízishelyzetekben legfőképp. Ügyfeleink folyamatos ellátásáról gondoskodnunk kell, amihez elengedhetetlen a szükséges létszám rendelkezésre állása – tájékoztatta lapunkat Vollár Attila, a Közép-magyarországi Erőművek Igazgatóságának regionális igazgatója.
A munkáltató folyamatosan figyeli az eseményeket és megtesz minden előkészítő lépést az esetlegesen bekövetkező helyzetekre, például minden terület üzletmenet-folytonossági tervet készít, amelyben számba veszik azokat a tevékenységeket, amelyek alapvető fontosságúak a folyamatos működéshez. Ilyen a távfűtés ellátása, az erőművek üzemeltetése, a vízszolgáltatás, a szennyvíztisztítás.
A koronavírus elleni védekezésben a vállalat a munkavállalók egészségének megőrzése érdekében a járvány kezdete óta több intézkedést tett, elrendelte a teljes munkavállalói állomány Covid szűrését, kézfertőtlenítő állomásokat helyezett el a forgalmasabb épületrészekben, folyamatosan biztosítja a maszkokat, illetve a tubusos kézfertőtlenítőket, megszervezte az irodák rendszeres fertőtlenítését, a telephelyeiken beléptetéskor testhőmérséklet ellenőrzést végeznek.
Javasolja a munkavállalóknak, hogy ne utazzanak olyan országokba, amelyekben sok a fertőzött, és kerüljék azokból az országokból érkezett látogatók, üzleti partnerek fogadását. Ha van rá lehetőség, a külföldi és a belföldi partnerekkel az üzleti megbeszélésekre videokonferencián, vagy telefonon keresztül kerül sor. Ha lehetősége van rá a munkavállalónak, kerülje a tömegközlekedést.
Az Avar Ajka Nonprofit Kft. ügyvezetője, Péter Gábor kérdésünkre elmondta, hogy az első hullám idején bevezetett óvintézkedéseket munkatársaik egészsége érdekében fenntartják, folyamatosan biztosítják számukra a maszkot és a kézfertőtlenítőszert. A vészhelyzet megszűnése után az ügyfélszolgálaton ismét van lehetőség a személyes ügyintézésre, de kérik a hozzájuk fordulókat, hogy használjanak maszkot és kézfertőtlenítőt, valamint egyidejűleg ne tartózkodjanak sokan a váróhelyiségben. Ha rosszabbodna a járványhelyzet, ismét átállnának telefonos és internetes ügyintézésre, amely az első hullám idején jól működött. A munkaszervezésre kidolgoztak vészhelyzeti forgatókönyvet, ugyanis nekik a közszolgáltatásokat minden helyzetben biztosítaniuk kell.
Leave a Reply