Közösségi összefogással megszervezett vidám délutánon vették birtokba ünnepélyesen Csikólegelő városrész lakosai a szabadtéri fitnesz parkot a Csikó szobor mögötti területen május 13-án. A park megvalósítása és a délutánon a különböző korosztályok közös szórakozása példa arra, hogy egy összetartó, tenni akaró közösség az önkormányzat támogatásával bármit elérhet.
Schwartz Béla polgármester köszöntőjében kiemelte, hogy jó ennyi gyereket látni együtt.
– Azt tartják, hogy az a település, amely lakosainak legalább két százaléka kisgyermek, az fejlődőképes, és jövőt formáló. Ebből is látszik, hogy Csikólegelő dinamikusan fejlődő városrész.
A polgármester megfogalmazta, hogy a korábbi években aszerint soroltak be települést, hogy működik-e a közigazgatási határain belül óvoda, iskola, közintézmény, esetleg ipari létesítmény. Ez mára megváltozott, ma azt veszik alapul, hogy milyenek a házak, az utcák, az emberek.
– Azt gondolom, hogy ilyen szempontból Csikólegelő a legszebbek, legjobbak közé tartozik a városban, amelyet jól mutat, hogy az Ajka 60 vetélkedőn második helyen végeztek és a 18 millió forintos nyereményt közösségi célokra fordíthatják – tette hozzá a polgármester. – A Pethő Anita vezetésével és barátai segítségével kialakított közösségi tér páratlan a város történetében.
Az egykori elhanyagolt terület mára megújult, szépen kiépített parkká alakult. A városrész a CLLD pályázaton négymillió forintot nyert, így összesen 22 millió forintból gazdálkodhat. A most átadott létesítményekre kilencmilliót fordítottak, a fennmaradó összeget arra fordítják, amire javaslatot tesznek, és amire legjobban szeretnék.
A polgármester hozzátette, ő utakat, járdát javasolt, de Anita és társai azt szeretnék, ha közösségi célt valósítanának meg belőle, így az lesz.
– Csikólegelő a város egyik legszebb része, igényes házakkal, épületekkel, jó mentalitású emberekkel, büszkék vagyunk rájuk, ahogyan gyarapítják a várost. Köszönöm Anitának és a barátaiknak hogy ilyen szép teret varázsoltak ide! – fogalmazta meg a polgármester.
A fejlesztésekről Schwartz Béla elmondta, hogy Bódé városrészben a vasúttól déli irányban, a Bódé és Csikólegelő közötti völgyben a következő négy évben 50-70 közművesített telket alakítanak ki. A MÁV lakótelepet, amely eddig a társaság gondozásában volt, két évtizedes tárgyalást követően a MÁV jó eséllyel visszaadja a városnak, így ott is megindulhat a fejlesztés.
– Minden városrészünk fejlődésnek indult, és Csikólegelő is jó irányba halad – mondta Schwartz Béla.
Pethő Anita elmondta, hogy a Csikólegelői Baráti Kört 2014-ben hét család hozta létre. Sokan segítenek abban, hogy munkájuk, ötleteik által gyarapodik a közösség. Rózsáné Rágyi Brigitta és nyugdíjas csapata nagyon aktív. A nyugdíjas klubhoz bárki csatlakozhat aki szeretne, várják is a jelentkezőket. A közösség elsősorban Mihalovicsné Németh Katalin, Brandsetterné Stumpf Éva, Illés Bertalan, Kaszás Szilvia, Bürger Dániel és családja segítségére számíthat, amiért hálásak nekik.
A városrész részt vesz a Modern Ajka programsorozatban. Pethő Anita ez alkalommal is kérte az itt lakókat, hogy ötletekkel, javaslataikkal támogassák a munkájukat, ugyanis csak együtt, összefogva tudnak fejlődni.
A rendezvényen minden korosztály számára kínáltak programokat, bemutatkozott a Buksi suli, volt ugrálóvár, csillámtetoválás és voltak egészségügyi szűrővizsgálatok is.
(ta)
Fotó: Gyarmati
Leave a Reply