Egy év három hónapra próbára bocsátotta az ajkai bíróság azt a 46 éves Zala megyei férfit, akivel szemben gondatlanságból elkövetett közlekedés biztonsága elleni vétség miatt emelt vádat az ügyészség. Kötelezték a vádlottat a bűncselekménnyel okozott kár megtérítésére.
A tényállás szerint a vádlott idén januárban nyerges vontatóval és a hozzá kapcsolt pótkocsival közlekedett Ajka belterületén nappal, száraz úton, közepes járműforgalom mellett. Haladása során a jármű az úttestet keresztező, vasútvonal jelzőtáblával jelzett átjáróhoz érkezett, ahol mindkét oldalon fény- és félsorompó működött. Az átjáróhoz vasúti szerelvény közeledett, ezért a fénysorompó tilos jelzésre váltott. A vádlott azonban nem figyelt a jelzésre, és az általa vezetett tehergépjárművel a sínekre hajtott. Ekkor azonban a lecsukódó félsorompó csapórúdja a jármű pótkocsijának vágódott, aminek következtében a foglalatából kitörött. A baleset után a vasúti átjáró biztosítása a sorompó helyreállításáig nem volt teljes értékű.
A vádlott megállás nélkül elhajtott, még jó, hogy személyi sérülés nem történt.
A büntetővégzés jogerős.
(n. g.)
Leave a Reply