Jól teljesítettek az Ajkai Asztalitenisz SE sportolói a decemberi női extraliga bajnokságon annak ellenére, hogy egyik játékosunk, Hepke Johanna sérülés miatt csak a nézők között ülhetett.
Az első napon Kiskunmajsa volt az ellenfelük. Az olimpikon Pergel Szandrával felállva biztosra mentek.
KISKUNMAJSA – AJKAI ASE 6:2
Az ajkaiak pontjait Peterman-Varga Tímea szerezte.
Szombaton délelőtt Nagykanizsa ellen játszották.
NAGYKANIZSA – AJKAI ASE 0:7
Győzött Peterman-Varga Tímea 2, Czeglédi Szilvia 2, Kiss Csenge 2, és a Kiss/Czeglédi páros
Délután a múlt évi bajnok Budaörs csapata várt rájuk, amelynek tagja volt a többszörös magyar bajnok címvédő.
Ajkai ASE – BUDAÖRS 0:7
Vasárnapra is volt még egy mérkőzésük, Pécs ellen álltak asztalhoz a lányok.
Hepkével nem izgultak volna a végeredmény miatt, de nélküle nagyon neccesnek ígérkezett a találkozó.
AJKAI ASE – PÉCS 5:5
Ughy Zoltán vezető edző elmondta, hogy most egy kicsit hosszabb téli pihenő következik ami nem is baj, hiszen nagyon erőltetett volt eddig a menet, nekünk például az utóbbi három hét alatt hét mérkőzést is játszanunk kellett. No meg Hepke is fel tud épülni és játékba lendülni is ezen idő alatt, és újra a csapat rendelkezésére tud állni.
(ta)
Fotó: egyesület
Leave a Reply