Ajkarendek nevét 27 ország 1180 versenyzője tanulta Veronában az április elején tartott BMX Európa kupán. Reicher Flóra, az Ajkarendeki BMX cross egyesület versenyzője mindössze 9 esztendős, de már többszörösen megmutatta, van helye az élvonalban. Teljesítménye azért is figyelemre méltó, mert Magyarország legfiatalabb, mindössze három éve alakult csapatának tagjaként, egy 50 méteres pumpapályán gyakorolva áll rajthoz a több évtizede sikeres, a legmodernebb pályán versenyző kortársaival.
Olyan hátrányból indul, mintha valaki a fürdőkádban készülne egy úszó bajnokságra. A kiváló szakemberek által irányított Flóra tehetsége és szorgalma azonban így is utat tört magának.
A hátrány leküzdésére Beszerdik Krisztián edző és Reicher Zoltán, Flóra édesapja kereste a lehetőséget. Meg is találták egy franciaországi edzőtáborban, ahol négy tehetséges versenyzőjük felkészülését a magyar származású Bujáki Bence segítette, aki állt már a világranglista 28. helyén is. A veronai verseny előtt öt napot töltöttek kint, 6-7 pályán edzettek, előfordult, hogy egy nap alatt 6 órát. Flóra és a fiúk, Beszerdik Bence, Mátics Zétény és Mars Áron szorgalmasan gyakoroltak, tudták, hogy az élvonalbeli pályák kipróbálásával nagy előnyhöz jutnak. Reicher Zoltán elmondta, a technika fejlesztésén túl más országok versenyzőinek a stílusát is megismerhették. Megtapasztalták, hogy milyen fontos az alázat egy sportoló számára, az edző tisztelete, és a teljes bizalom.
Az edzőtáborból a versenyre mentek, ahol fáradtságuk ellenére kiválóan helytálltak. A 15 éves korcsoportban Bence és Zétény, a 12 éveseknél Áron a középmezőnyben végzett.
Reicher Zoltán hozzátette, a 400 méteres pályán sprint futam zajlik és 30-50 másodperc alatt dől el minden. Fejben és fizikailag ott kell lenni, nincs lehetőség beosztani az erőt, nincs lehetőség később javítani.
A sportolók régi vágya hamarosan valóra válik, pályázaton nyertek, így megépülhet egy 400 méteres, széles pálya, a munkát hamarosan kezdik a Bolgárkertben. Kiváló a szülői háttér, minden család segít, amiben tud. Az új hely nem csupán komolyabb szakmai munkára lesz alkalmas, hanem lehetőséget biztosít más érdeklődőknek is arra, hogy bekapcsolódjanak.
Leave a Reply