Fiatalok vertek szét több autót Ajka Óvárosában. Azt nem tudni, hogy tettüket mi motiválta, azt azonban igen, hogy egyikük annyira fiatal, hogy korára való tekintettel csak tanúként hallgatta ki a rendőrség.
Az ajkai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy fiatalkorút, aki gyermekkorú társával gépkocsikat és épületeket rongált meg, miután a rendőrségre bejelentés érkezett arról, hogy 2018. április 27-én 22 óra és 2018. április 28-án 8 óra között gépkocsikat és épületeket rongáltak meg a városban.
Három személygépjárművet fekete festékkel fújtak le, melyek közül két gépkocsi első és hátsó szélvédőjét is betörték, rendszámtábláikat eltulajdonították, valamint több épületre fekete festékkel különböző feliratokat fújtak. Az eljárás során a nyomozók azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalkorút és gyermekkorú társát. A fiatal a május 2-ai kihallgatása során beismerő vallomást tett. Ellene rongálás bűntett, rongálás vétség és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás az Ajkai Rendőrkapitányságon. Társát – életkorára tekintettel – tanúként hallgatták ki a nyomozók.
Leave a Reply