Ambivalens képet fest az idei naptár az ünnepnapokat tekintve, ugyanis nem lesz túl sok lehetőség lustálkodásra, vagy extra pihenésre év közben, ez sokaknak felettébb bosszantó, a munkamániásoknak viszont maga a mennyország. Hétvégére esik ugyanis május elseje, augusztus 20-a, december 24-e és szilveszter éjjel is. Helló 2016!
Munka, munka, munka. Ez az év szlogenje, hiszen a hétvégére eső ünnepnapok mellett, még februárban is egy plusz hétfővel gyarapszik a naptár, ugyanis szökőév az idei. A többi dátumra pedig így érdemes készülni:
Március 15-e keddre esik, az azt megelőző hétfőt március 5-én szombaton kell ledolgozni.
Március 27-28-án hozza a nyúl a piros tojásokat, végre Húsvét.
A munka ünnepét vasárnap élvezheti, aki úgy gondolja. Szinte repül az idő, éljen május elseje!
Pünkösd hétfője idén május 16-a. Utána viszont hiába várja bárki a nyári hosszú-hétvégét. Augusztus 20-a szombaton lesz, 22-én pedig már ismét munka.
Október 23-án, vasárnap az állami ünnepségekre nyugodtan elmehet mindenki családostól, a boltok így is, úgy is zárva lesznek.
Késő ősszel négy napos pihenés kopogtat az ajtón. Mindenszentek, azaz november 1-je keddre esik, az előtte lévő hétfőt október 15-én, szombaton kell előre ledolgozni.
December 24-én, szombaton kezdődhetnek az ünnepi előkészületek, ám 23-ig garantált a rohangálás és az utolsó hajrá, mely a kereskedelemben dolgozóknak a bronz, az ezüst és az aranyvasárnapot is magában foglalja. December 26-a hétfő, így egy napot ez esetben nyerhetnek a lustálkodásra vágyók.
December 31-e is szombatra esik, január 1-je pedig értelemszerűen vasárnapra, így 2017. január 2-án már ismét indul a munka, de hogy mi lesz utána? Az még a következő évi naptár titka.
SzR.
Leave a Reply